Összes látnivaló

Római katolikus templom
Felcsút
Felcsút nevezetessége a római katolikus templom (épült:1821-1840) oltárképe, melyet Dorfmeister István festett 1792-ben, Mária mennybevételét ábrázolja. A képet a régi kastélykápolnából vitték át a
Római katolikus templom
Homokbödöge
A templom 1837-ben épült klasszicista stílusban.
Római katolikus templom
Káptalanfa
A templomot 1788-ban gróf Esterházy Károly egri püspök építtette.
Római katolikus templom
Karakószörcsök
1747-ben épült a község közepén. Hogy helyén valamikor temető volt, azt az bizonyítja, hogy az alap ásásakor emberi csontok kerültek elő. A templomot 1794-ben nagyobbították, sekrestyét építettek hozz
Római katolikus templom
Kemenesszentpéter
A római katolikus templom 1758-ban épült. Az egyhajós templomot Dorfmeister István 1779-ből származó freskói teszik érdekessé. Szép rokokó alkotás a szószék is. Falképét Dorfmeister István festette
Római katolikus templom
Kisbér
Bármelyik irányból érkezünk a városba, elsőként a csonka tornyú, műemlék római katolikus templom tűnik fel a városközpontban. 1783. március 19-én Bécsben keltezett levelében gróf Batthyány Tódor rende
Római katolikus templom
Egerág
A templom kelet-nyugati tájolású huszonhét méter hosszú, tíz méter széles, tizenkét méter magas, kívülről ma fe­hérre meszelt barokk épület. Negyven méter magas tornya, később, az 1830-as években kész
Romai katolikus templom
Gellénháza
A gellénházi önálló lelkészség megalapítását Pehm József zalaegerszegi apátságplébános kezdeményezte 1927-ben. Ekkor Gellénháza a nagylengyeli, Lickó és Vadamos a zalatárnoki plébániához tartozott.
Római katolikus templom
Sály
Kezdetben Sály határának északi részén a középkorban Őrsúrvára alatt Őrsúr unokájának Tiboldnak Váralja nevű faluja is létezett, melynek egyháza és papja is volt 1332/37-ben. Katolikus templomKésőb