Összes látnivaló

Római katolikus templom
Tiszaszalka
Az I. világháború után a falu ura Horthy Gyula főispán és felesége Bay Ida volt. A mai Művelődési Ház épületében volt az udvarházuk. A családfő korai tragikus halála után 1925-ben a Sziciális Misszió
Római katolikus templom
Csokvaomány
Csokván és Ományban nem volt plébánia, de középkori eredetű temploma mindkét községnek volt. Ma is megvan egy 1648-ból való harang. Csakhogy a két templom minduntalan omladozott, romos állapotba kerül
Római katolikus templom
Dévaványa
Leletek bizonyítják, hogy a magyarok bejövetelkor már lakott hely. Oklevelek először 1330-ban említik Ványa néven. 1336-tól már van lelkipásztora. A tatárjáráskor és a török időkben teljesen elpusztul
Római katolikus templom
Dóc
A község temploma 1792-ben épült, 1975-ben építették át.
Római katolikus templom
Dombegyház
A többségében katolikusok lakta Dombegyház jelenlegi temploma 1885-ben épült, ám Róma helyi követői már korábban gyakorolhatták hitüket. Bajnai István esperes e témával kapcsolatos tanulmánya szerint
Római katolikus templom
Dombóvár
Dombóvár zárta 1715 körül a mezővárosok rangsorát. Rangját (Döbröközhöz hasonlóan), nem lakosainak száma alapján vívta ki, hanem mint az Esterházy uradalom intézői székhelye. 1752-ig Döbrökö
Római katolikus templom
Dunafalva
A település egyik nevezetessége a templom, ahol az Anyakönyveket 1950-től vezetik.
Római katolikus templom
Kisjakabfalva
A Szt. Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt ma álló épület 1835-ös átépítés eredménye. Az eredeti barokk épület 1735-ben épült. „1766-ban Villány filiája lesz. 1782-ből való feljegyzés: 11
Római katolikus templom
Kövegy
Az északi (skandináv) tégla építészet formajegyeit mutató templomot 1902-ben Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A vörös barnás nyers téglás épületet bádog tető fedi. A hajó hossza 20m, széle