Összes látnivaló

Templomtorony
Karmacs
A temetőben áll egy, a 15. században, gótikus stílusban épített templom tornya, amelyet később 1760 körül barokkstílusban renováltak. A hajót 1895-ben lebontották, a kövekből lett a mai lelkészlak
Tengerész Múzeum
Maklár
Tengerész vagyok a szó valódi értelmében. Hivalkodás nélkül szolgálom a hajózás nemes ügyét, a szellemet, ami őseinket is vezérelte. Harminchat év tengerész szolgálat után szélesebb körben is szeretn
Tepke-kilátó
Mátraszőlős
A Bableves Csárdától kb. 50 percnyi gyalogút a kilátó, amelyet a Kék Túra jelzésén közelíthettek meg. A kilátóból még rosszabb időben is páratlanul szép látvány tárul a szemetek elé.
Terehegyi református templom
Harkány
Az 1798-ban épült, szintén műemléki védettséget élvező templom a terehegyi városrész kis dombján található. Az ormánsági református gyülekezetek II. József türelmi rendelete (1781) után szerveződte
Teremgokart
Komárom
Biztonságos, de élvezetes, egyenesekkel és különböző nehézségű kanyarokkal vegyesen nehezített technikás pályát terveztünk. A ringet ütközésvédő gumifal határolja. Az aljzat csúszásmentes bevonatot ka
Tereskei Horgásztó
Tereske
A tóhoz tartozik egy étterem és játszótér a gyerekek számára. Bérelhető mobilházak: 4 db 6 fős / 2 db 4 fős A házak teljesen felszereltek, árammal és vízzel ellátottak. A házakban felár fejében le
Tereskei Nagyboldogasszony templom
Tereske
A Tereske név szláv eredetű, melynek magyar jelentése: tuskós, szőlőtőkés hegy. Tereske – későbbi források által a bencés rendhez tartozónak mondott – apátságának első említése a Váradi Regestrumban t
Teréz Anya kilátó
Zalaköveskút
Zalaköveskút határában, a kis község egyik legmagasabb pontján áll a Teréz Anya kilátó. Tetejéről csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre. Egy kevéssé ismert, mégis csodálatos kilátó a zalakö
Teréz kilátó
Csesztve
Gyönyörű kilátást nyújtó hely a Cserhát közepén. Látható a Börzsöny, Szitnya, Korponai Plató, Vepor, Polyana, Karancs, Mátra, Szanda, Naszály.