Közép-Dunántúl régió látnivalói
Közép-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1163)
Emlékház
Sárisáp
Az Emlékház a 19. századi családok életét mutatja be az idelátogatók számára. A lakosság nagyobb része földművelésből élt, emellett a férfiak bányákban dolgoztak. A lakóház három helyiségből áll (első
Emlékkő
Bakonyszentkirály
A református templom előkertjében található az az emlékkő, melyet 1996-ban állítottak, s melynek darabjai e középkori templom falából származnak.
Emlékkő
Isztimér
Az emlékkövet a település fennállásának 800 éves évfordulójára állították 2001-ben.
Eötvös József Emlékmúzeum
Ercsi
Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum az Eötvös József Emlékház jelenlegi kiállítását 1988-ban, Eötvös születésének 175. évfordulójának tiszteletére nyitotta meg. A kiállításnak a kastélyhoz tarto
Eötvös Károly Könyvtár és Emlékház
Mezőszentgyörgy
Az Eötvös Károly Községi Könyvtár az 1800-as évek elején épült, később az Eötvös család birtokába került, majd Eötvös Károly tulajdona lett, emlékét az épületben emléksarok őrzi. Az épületben nyitotta
Eperjes tanösvény
Olaszfalu
Az Olaszfaluban található Eperjes-hegyi Tanösvény egy különleges, 82 hektáros védett természeti terület, amelyet az önkormányzat és közel ötven társtulajdonos közös döntése nyomán hoztak létre. A 4,5
Eplényi Libegő
Eplény
Mesebeli bakonyi környezet, csodálatos kilátás és csicsergő madarak!
Éld át az Ámos-hegy varászlatos világát, egy békés, különleges libegőzéssel!
Télen síliftként, nyáron libegőként üzemel az Audi E
Epöl-szikla
Epöl
Az Epöl-szikla a Gerecse hegység egyik különleges természeti látványossága, amely a Komárom-Esztergom megyei Epöl település közelében található. A 315 méter magas sziklaszirt ideális célpont azok szám
Erdődy-kastélypark
Doba
A dobai Erdődy-kastély 1839-ben épült klasszicista stílusban. Építéséhez Somlóvár köveit is felhasználták. Az egyemeletes, timpanonos homlokzatú, dór, ion oszlopfős épület nagy kiterjedésű, gyönyörű a
