Dél-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Dél-Dunántúl régió látnivalói

Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Szent István király templom
Kercseliget
1781 és 1784 között az évszázadok nyomait magán viselő templomépület helyén gróf Esterháry Ferencnek, a község kegyurának támogatásával barokk-klasszicista stílusban új római katolikus templom épült.
Szent István király templom
Királyegyháza
A Szentlőrinctől délre fekvő 1065 fős település mai területe már a rézkor késői szakaszában is lakott hely volt. A mai község: Vásárosszentgál és Magyarszentiván egyesítésével jött létre 1940-ben Kirá
Szent István király templom
Heresznye
1935-ben építették Heresznye római katolikus templomát. A szentmiséket több tucatnyian látogatják, ezeket hetente tartja a vízvári plébános. Az egyházi intézményt folyamatosan csinosítgatják, évekk
Szent István király templom
Babarc
A Babarcon letelepedett németek katolikusok voltak. Kezdetben a versendi plébánia fíliája volt a babarci, 1754-től azonban átköltözött a plébánia is. Ekkor épült a plébániaház. A mai katolikus templom
Szent István király-kápolna
Gordisa
A Szent István király-kápolna 1940-ben épült fel.
Szent István mellszobor
Simontornya
Szent István emlékének tiszteleg a műalkotás, melyhez lépcsősor vezet .
Szent István mellszobor
Bicsérd
Vanyúr István alkotása a fehér márványból készült Szent István mellszobor kb. 2 m magas, ugyancsak fehér márvány talapzaton áll.
Szent István szobor
Cserénfa
A millennium évében, 2000 augusztusában avatták fel a főtéren Horváth Béres János kaposszerdahelyi fafaragó Szent Istvánról készült szobrát. A csaknem 3 méteres monumentális tölgyfa alkotást az önk
Szent István szobor
Szabadszentkirály
Bronz mellszobor, mely kb. 2m magas, vöröses színű, gránit talapzaton áll, a Szentháromság-szobor közvetlen közelében. A Nobilis Rex Egyesület, a Községi Önkormányzat és a Művészeti Alap állíttatta