Kercseliget látnivalói

Szent István király templom

  • Cím
  • Kercseliget
  • Kossuth Lajos u.
  • 46.324918 N, 18.063493 E
Google Maps
  • Kapcsolat
  • Nincs megadva elérhetőség
1781 és 1784 között az évszázadok nyomait magán viselő templomépület helyén gróf Esterháry Ferencnek, a község kegyurának támogatásával barokk-klasszicista stílusban új római katolikus templom épült. Felszentelésére szeptember 8-án Kisboldogaszszony (Szűz Mária születése) napján került sor. 1910-ben vált szükségessé a templomépület jelentősebb rendbehozatala és kibővítése. A munkálatok Tomaschek János építész tervei alapján folytak.

Az épületet keresztirányban oldalhajókkal bővítették. A templomtoronyba az első világháború alatt hadicélokra felhasznált harangok helyett az egyházközség az 1920-as években új harangokat öntetett. A templom belső festése 1928-ban készült el, ezt a nyolcvanas évek elején felújították. A két oldalbejárat fölött Szent István és Szent László szobra áll.

A főoltár feletti festmény a templom becses kincse, mely Máriának, Jézus anyjának születését ábrázolja. A képet 1871-ben Than Mór festette.
Kirandulastervezo Kercseliget Katolikus Templom
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva