Dél-Dunántúl régió látnivalói
Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1613)
Szent István szobor
Csikóstöttös
Domonkos Béla szobrászművész alkotta Szent István mellszobor az államalapítás 1000. évfordulóján került átadásra a Hunyadi téren.
Szent István szobor
Kaposszerdahely
A helyi alkotók közül Gőbölös Attila szobrászművész is felajánlotta segítségét a falu szépítéséhez. Szent István bronz mellszobrát készítette el, melyet a Millennium alkalmából avattak fel a falu egyi
Szent István szobor
Barcs
Szent István bronz mellszobrát az államalapítás, Szent István megkoronázásának 1000 éves évfordulója tiszteletére állíttatta a Barcsi Nőegylet a város lakóinak támogatásával.
A talapzat felső részé
Szent István templom
Martonfa
A főutcán (Köztársaság utca) végigsétálva hamarosan az 1874-ben Szent István tiszteletére emelt templomhoz érkezünk, ahol a falu négy kicsiny utcája összefut.
Itt, a falu legmagasabb pontján, torny
Szent István-kápolna
Mecseknádasd
A 6-os főút mellett ékeskedő kis kápolna igen jelentős a középkori történeti emlékei miatt. A kápolna falai, a tornya, a körülötte húzódó körítőfal, illetve a lábánál elterülő temető a falu hosszú évs
Szent István-templom
Szebény
1732-ben Szebény még nem a pécsi püspökséghez tartozott, hanem a többi falukkal együtt az esztergomi érsekséghez. A török időkben és azt követően Szebénynek önálló plébániája nem volt, az egyházi anya
Szent Jakab-templom
Bonyhádvarasd
A templomot 1793-ban emelték a nádtetős fatemplom helyet, melyet még az egykori, német ajkú lakosok építettek.
Szent János templom
Miklósi
A templom 1893-ban épült, s egy évvel később báró Hornig Károly veszprémi püspök szentelte föl - áll az épület kapuja alatti márványtáblán. A szépen díszített épület belső falai nem fehérek, hanem az
