Dél-Dunántúl régió látnivalói
Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1613)
Szent Imre herceg templom
Nagyvejke
Nagyvejke a Völgyég kisebb, de tipikus német települése volt.
Az 1777-ben épült temploma a völgységi szokásoknak megfelelően a falu feletti dombra települt. Mellette a temető van.
Szent Imre herceg templom
Diósberény
Szent Imrének szentelt barokk római katolikus templom a későbbi toronysisak felirat alapján, 1775-ben épült. A templom homlokzatának voluntás kiképzése a megyében ritkaságnak számít, belsejében figyel
Szent Imre herceg templom
Döbrököz
Ha valaki vonaton halad át Döbröközön, és kinéz az ablakon, az egyik oldalon a lankás dunántúli dombság részét, a Szőlőhegyet, a másik oldalon pedig a Kapos folyó melletti Verbőczi vár maradványait, s
Szent Imre herceg templom
Hegyhátmaróc
A település építészeti látványossága az 1820-ban Szent Imre tiszteletére épített süveges fatornyú templom és három kiskápolna.
Szent István király templom
Mucsi
A római katolikus templom 1781. július 9-től 1783. november 5-ig épült, részben a török rombolás után megmaradt, ősi templom anyagából. A homlokfal magassága 23,30 méter, a toronysisak magassága 7,00
Szent István király templom
Nagydorog
A katolikus egyházi hitéletről ü Zichy cod. 504. tesz említést az 1333-37-es évekből.
1970-ben Nagydorog a kajdacsi egyházközségi kerület része. /11 község/
1946-tól ónálló anyaegyház. Hozzá tarto
Szent István király templom
Egyházaskozár
A fő téren áll a Szent Istvánnak tiszteletére emelt, 1996-ban elkészült római katolikus templom, a tértől némileg hátrébb elhelyezve.
A keletre néző főhomlokzatot tagoló nagyméretű üvegfületek az
Szent István király templom
Szabadszentkirály
Szabadszentkirály római katolikus temploma 1849-ben épült és Szent István tiszteletére szentelték fel.
