Ha valaki vonaton halad át Döbröközön, és kinéz az ablakon, az egyik oldalon a lankás dunántúli dombság részét, a Szőlőhegyet, a másik oldalon pedig a Kapos folyó melletti Verbőczi vár maradványait, s a falut láthatja. Ha autóval közelít valaki Döbrököz felé, mindezt egyszerre látja, s talán innen nézve legszebb a település. De akárhonnan is érkezik a látogató, a tájból kimagasló épületen megakad a szeme. Ez az épület a döbröközi római katolikus templom.
A falu központjában található, körülötte fák, tavasszal és nyáron virágok. Mindig van, aki gondozza a kis parkot, mert a döbrököziek szeretik a hatalmas templomukat, büszkék rá. Döbrököz első templomáról csak a XVIII. század derekáról maradtak fenn adatok. Ezt a templomot, amikor a mait építeni kezdték, 1900-ban úgy bontották el, hogy nem maradt róla se egy rajz, se egy fénykép az utókorra. A község korábbi plébánosa, Páhy István (1800 - 1868) végrendelet nélkül meghalt, és hagyatékának egyharmada a templomra maradt. Az új neoromán, döbröközi templomot Kirschstein Imre Ágoston, bécsi építész tervezte, akinek tervei szerint épült a Pécsi Székesegyház is. A templom tervei megsárgult vastag papírtekercseken ma is megvannak a döbröközi plébánia levéltárban.
A templom három hajós. A főhajóval szemben helyezkedik el a szentély, melynek freskóját Mór József festette 1963-ban. A diadalívet Újváry Lajos festette. A szentélytől balra a Sekrestye, jobbra pedig a Jézus szíve kápolna található. A mellékhajók végén két kis oltár áll, a szentélyben pedig főoltár, mely carrarai márványból, bronzajtós szentségházzal készült. Szemben a főbejárattal, az oltár felett, Szent Imre herceget, a templom védőszentjét ábrázoló festett üvegablak pompázik, melyet Palkó József alkotott 1912-ben. A mellékhajók vaskos oszlopain szentek szobrai sorakoznak.
A kórusra tölgyfalépcső vezet fel. A templom orgonája 1902-ből való, egy pécsi mester, Angster József munkája. A főbejárat felett egy hatalmas rózsaablak található. Mellette az oldalhajókat megvilágító egy-egy kisebb rózsaablak látható. A főhajó mennyezete kazettás, gazdagon díszített.
A templom belső terét mindkét oldalról hat félkörívben záródó ablak világítja meg. Falai az épület stílusának megfelelő ornamentikával gazdagon díszítettek. A pilléreket márványozással tették gazdagabbá, párkány alatti boltozatos mezőket ókeresztény szimbólumokkal látták el.
Az egyik oldalhajó falán a Werbőczy várrom festménye látható.
Az oldalhajók mezőit szintén tagolva díszítették. Az itt található kifejező, szép kálvária sorozat nélkülözhetetlenül gazdagítja a templom nagy terét. E keresztutat 1976-ban Berec Ferenc szobrászművész készítette hárs és diófából. A Betlehem szoborcsoport Európa-hírű, Csikós Nagy Márton fafaragó alkotása.
A főhajó hossza 30 méter, szélessége 10 méter, magassága 16,5 méter. A mellékhajók hossza 30 méter, szélességük 4 méter, magasságuk 8,5 méter. A szentély 5 méter hosszú, 10 méter széles, a falai 16,5 méter magasak, melyeket félkupola zár le. A templom tornya 43 méter magas, mely az épület jobb sarkában helyezkedik el.
A templom előtt áll a carrarai márványból készült Szent Antal szobor.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.