Összes látnivaló

Böre-vár
Ságvár
Ságvártól 5 kilométerre nyugat-délnyugatra a Jaba-völgy déli oldalán, a Szent László hegy észak felé kinyúló keskeny, két oldalán rendkívül meredek, észak felé enyhén lejtő gerincének végén található
Borgáta Termálfürdő
Borgáta
A települést kitűnő termálfürdője tette ismertté. A Kissomlyó hegy lábánál fekvő termálfürdő 3 hektáros területével kitűnő lehetőséget nyújt a pihenni, szórakozni, valamint gyógyulni vágyóknak. A t
Borház
Bozsok
A Rákóczi u. 133. szám alatt található népi lakóház különösen szép, helyreállított épület, melyet a Vas Megyei Önkormányzattól a Bozsoki Önkormányzat kapott meg ingyenes használatba. A régi, 1819-
Borház- Szőlészeti és borászati kiállítás
Szászvár
Szászvár a Keleti-Mecsek egyik legnagyobb falva, melyet nem jegyeznek a szőlőtermelő vidékek között. Ez azonban cseppet sem zavarja azokat az itteni gazdákat, akik a szőlőművelést, bortermelést válasz
Borhy-kastély
Gyöngyöstarján
Borhy György építette 1926-ban Kauser-Péchy műépítész és Wagner építész tervei alapján. Az épület hátsó falán márványtábla sorolja fel a kivitelezőket. A romantikus stílusú ??, csak két évtizedik volt
Borjádi Petőfi Emlékméhes
Kölesd
A 19. század első feléből származó épület népi műemléki státuszt élvez. Az utcája és a Sió-csatorna közötti nagy parkban szabadon áll egy téglalap alaprajzú, földszintes, téglafalazással készült, nádd
Borkápolna
Ceglédbercel
A Megyeri Fivérek borászata a fővárostól 60km-re található Ceglédbercelen. A Gödöllői-dombság utolsó nyúlványa a falu határáig ér. A déli lejtőn a jó talaj, a jellegzetes mikroklíma finommá érleli az
Bormúzeum
Tolcsva
Az intézmény 2007. augusztusában nyitotta meg kapuit Tokaj-Hegyalja szívében Tolcsván. A múzeum az egykori Constantin házban található, melynek felújítását követően a földszinten kaptak helyet a hegya
Bormúzeum
Szekszárd
A város szívében, a „török fürdőben” található a szekszárdi Bormúzeum, ahol az idelátogató turisták megismerhetik a borvidék történelmét, jellegzetességét, kultúráját. Az 1850-ben épült épület, a be