Összes látnivaló

Római katolikus templom
Kisasszond
A kaposfői plébániához tartozik a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt templom római katolikus templom. Bejelentkezéssel látogatható.
Római katolikus templom
Kishajmás
2006-ban volt százéves a falu katolikus temploma, ezért közös erővel felújíttatta az egyházközség, az önkormányzat és a falu lakossága.
Római katolikus templom
Kistapolca
Kistapolca egyik nevezetessége az 1783-ban épült templom.
Római katolikus templom
Komló
Nyilvántartott műemléki érték az 1810-ben Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt klasszicizáló, későbarokk, katolikus templom. A homlokzat előtt álló harangtornyos, egyhajós épület szomsz
Római katolikus templom
Kozármisleny
A település mai építészeti értékei közül kiemelkedik az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor temploma, melyet 1993-ban kezdtek el építeni, szentelésére 1997-ben került sor. A templomot pécs
Római katolikus templom
Kurd
Kurd a Kapos mentén az Esterházy uradalom nyugati peremén helyezkedett el. Kezdetben magyar és rác település volt, de a XVIII. század második felétől németek is letelepedtek itt. Számuk az 1790. évi t
Római katolikus templom
Lad
A ladi katolikus templom története az 1880-as éveknél korábbra nyúlik vissza. Ekkor esett át egy nagyobb felújításon. A mai épület a harmadik a községben, az elsõ egy fatemplom volt a falu másik részé
Római katolikus templom
Lánycsók
A katolikus templom 1766-1773 között épült, s Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Méretei (25x12x35 m) nem tanúskodnak valamiféle nagyzási hóbortról, belső berendezése viszont igazán szemgy
Római katolikus templom
Lapáncsa
Az 1781-ben a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére emelt korai barokk római katolikus templom kiemelkedő értékű, a település korábbi rangját tükröző védett épület.