Sirok látnivalói

Római katolikus templom

Cím Sirok Széchenyi utca 47.931780 N, 20.196526 E
Kapcsolat Web: www.sirok.hu
Az 1332. évi pápai tized jegyzék szerint plébánia, következésképpen templom is állt ezen a helyen, erről tanúskodnak a vár sarokbástyájába beépített románkori templomkövek. 1732-ben még csak fából épült imaháza volt az újra népesedő községnek, templomukat a plébánia elindulásával 1743-ban kezdték el építeni.

A település központjában, a Széchenyi út 1. szám alatt álló templomot Orczy Lőrinc építtette kőből a lakosság hozzájárulásával. Ekkor még csak fatornya volt, a kőtornyot 1787-ben építették hozzá. A templom kiemelkedő értéke a főoltár, a szarkofág alakú sztipesz és tabernákulum fehér-arany drapériadíszítéssel. Az oltárkép Mária szeplőtelen fogantatását ábrázolja, melyet Sajóssy Lajos festett 1865 körül, később, 1924-ben az akkori plébános testvére, Piroska János átfestette. A templombelső a többszöri átalakítások miatt barokk jellegét csak a szentélyben őrizte meg.

A templomban két szobor található, melyek az 1904-ben elbontott, régi mellékoltárról származnak: Szent István és Szent László helyi jellegű, szépen faragott figurái. Szent István magyaros viseletben, Szent László páncélos katonai öltözetben. A szobrok 1740 körül készültek, újabban átfestették.

A templom külső falán a bejárat mellett a II. világháború áldozatainak emléktáblája látható. A táblát Kislégi Nagy László plébános úr helyeztette el – talán elsőként az országban – aranymiséjének évében, 1984-ben. 38 évet töltött Sirokban, ő maga is tábori lelkész főhadnagyként vett részt a háborúban. A Don-kanyarban a legnagyobb légi és földi tűzben lelkésztársával 250 embert mentett meg a biztos haláltól, amiért megkapta a Tűzkereszt és a Signum Landis kitüntetést. A plébániahivatal építése is az ő érdeme.
Római katolikus templom, Sirok