Összes látnivaló

Római katolikus templom
Szentlászló
Az 1738-ban épült fatemplom helyén áll a mai 22m hosszú, 8,5m széles 5,5m belmagasságú és 20m magas tornyú templom, amelyet 1821-ben szentelték Szent lászló király tiszteletére. A közel kétszáz éve
Római katolikus templom
Inke
A neoromán stílusú, 1912-1920 között épült katolikus templom településtörténeti és építészeti érték. Krebsz János tervezte. A templom körül lévő kálvária védendő művi érték.
Római katolikus templom
Kadarkút
Kadarkúton már a török hódoltság előtti időben is volt plébánia. Egy 1748-ban kelt oklevél szerint: a falu északi részén közös temető van. Itt a régi idők szokása szerint temetővel körülvett szentegyh
Római katolikus templom
Kajdacs
2014-ben Kajdacs Község Önkormányzata a Paksi Atomerőmű: Jövőnk energiája térségfejlesztési alapítványhoz nyújtott be pályázatot a templomtető és a templomhajó külső rendbetételére. A 15 millió forint
Római katolikus templom
Kapoly
A templom 1777-ben épült, barokk stílusban.
Római katolikus templom
Kaposmérő
A katolikus templom egyhajós, félkör alakú szentéllyel, sekrestyével, késő barokk stílusban épült. 1785-ben a Gaál család építtette.
Római katolikus templom
Kaposszekcső
Kaposszekcsőn kirándulva érdemes felkeresni az 1898-ban épült a templomot.
Római katolikus templom
Kára
A kárai római katolikus templom 1948-ben épült, s napjainkban is rendkívül jó mûszaki állapotban van, hiszen a hívek és az önkormányzat révén folyamatosan újítják fel. Kára lakói egyébként csaknem
Római katolikus templom
Kelevíz
A római katolikus templom 1910-ben épült az akkori szokásoknak megfelelően. Ünnepeken az istentisztelet, hétköznapokon a tanulás és kultúra háza volt.