Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Evangélikus templom
Felpéc
A középkori részletekkel is rendelkező műemléktemplomot 1620-ban építették, majd barokk stílusban átépítették 1776-77-ben. 1794-ben bővítették. Órapárkányos előreugró tornya 1820-ban készült.
Síkme
Evangélikus templom
Bezi
Az evangélikus templom 1788-ban készült el. A falu többszöri leégése ellenére, a templom épen maradt. 1937-ben az épület 150 éves évfordulójára Lakatos Kálmán győri építész tervei alapján és vezetésév
Evangélikus templom
Boba
1783 augusztusában kezdte el építtetni, Lakos Ádám lelkész, egy év múlva felszentelték. A torony 1820-ban készült el
Evangélikus templom
Bük
1785-ben, advent első vasárnapján tartották az első istentiszteletet az egyszerű stílusban épült templomban, melynek bádogsisakos tornyát 1826-ban emelték. A türelmi rendelet előírásai szerint a templ
Evangélikus templom
Kajárpéc
Az 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az itteni evangélikusoknak „nincs itt templomuk, csak sövényfonatú imaház, amelyben az istentiszteletet végzik.” 1727-ben tűzvész pusztította el a falut
Evangélikus templom
Kemeneshőgyész
Az evangélikus felekezet templomépítését II. József türelmi rendelete tette lehetővé. Bár a jóváhagyó bizottság megpróbálta akadályozni a folyamatot (például a katolikusoknak is kellett egyházi adót f
Evangélikus templom
Kemenesmagasi
A mai templom építésének százötvenedik évfordulójára 1934-ben külsőleg, belsőleg renoválják a templomot. A külső megújítás 1536 pengős költségét gyülekezeti alaptőkéből, az ifjúsági egyesület adományá
Evangélikus templom
Kemenesmihályfa
Alapjait 1837-ben rakták le egy mocsaras, lápos terület lecsapolása után. Tizenhét méter magas tornyában két harangja van. A délidőben megszólaló 184 kilós harangot Gombos Lajos mester öntötte őrbotty
