Harka látnivalói

Evangélikus templom

Cím Harka Soproni u. 8. 47.635140 N, 16.602103 E
Kapcsolat Web: www.harka.hu
Településünknek 1571-től volt evangélikus lelkésze, ekkor az egész község evangélikus volt, az egyetlen (a mai műemlék katolikus) templomot az evangélikus gyülekezet használta.

Az 1600-as évek második felében a falu a rekatolizált Nyék filiája lett, ekkor visszavették a templomot a katolikusok. Az evangélikusok ezután egészen az 1781-es Türelmi Rendeletig csak titokban gyakorolhatták vallásukat. Ezután kezdtek új, saját templom építésébe, mely ekkor csak egy udvarban, másrészt torony nélkül épülhetett meg. A templomot 1787. augusztus 12-én szentelték fel, 1819-ben kapott orgonát.

1827-ben emelettel toldották meg, és ekkor épült a templom előtt álló paplak is. A 42 méter magas tornyot az épület 100 éves jubileumára, 1886-ban építtette a gyülekezet. A tornyot 1937-ben renoválták, ekkor kapta a mai alakját és 37 méteres, végleges magasságát.
Evangélikus templom, Harka