Kissomlyó látnivalói

Evangélikus templom

Cím Kissomlyó Kossuth u. 96. 47.143641 N, 17.099707 E
Kapcsolat Web: www.kissomlyo.hu
Kissomlyón a környék lakossága fogott össze azért, hogy templom épülhessen. Erős kompromisszum kellett ahhoz, hogy pont itt, hiszen a káldi Káldy család, a dukai Takáchok és a hetyei Berzsenyik is a maguk falujába építtették volna. Végül abban egyeztek meg, hogy az új templom Kissomlyón, a mai helyén épüljön fel.

A templom építését 1783-ban kezdték, majd 2420 forint felhasználásával fejezték be. 1785-ben szentelték. A költségek legnagyobb részét a kissomlyóiak adták össze. Oltár és szószék 1790-ben készült, majd 1796-ban orgonát is építtettek. A templom építésével közel egyidejűleg iskolát és árvaházat, később közhasználatú magtárat is létesítettek a faluban. Az iskola első jeles diákja Berzsenyi Dániel volt, aki a kissomlyói kántortanító vezetésével készült fel soproni tanulmányaira és „examinált” Kissomlyón. Torony és abba harang 1853-ban készült – máig ez a harang hív az istentiszteletekre.

A templom épülete a 20. század elejére már kicsinek bizonyult az egyre nagyobb lélekszámú gyülekezet számára (ne feledjük, hét község evangélikusai használták), így 1904-ben Tompa Mihály lelkészsége idején hozzáláttak a bővítéshez. A templomhajót részben visszabontották és kibővítették, a falakat és a tornyot megerősítették. Az épület tehát 1905-ben nyerte el mai formáját.
Evangélikus templom, Kissomlyó