Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Tájház - Heimatmuseum
Ágfalva
A község néprajzi értékeit bemutató tárlat Ágfalva jellegzetes épületében és környezetében kapott helyet. A Tájház létrehozásának ötlete 1999-ben született meg, és megvalósítása közadakozásból még abb
Tájház és Falumúzeum
Börcs
A tájház célja, Börcs község történelmi múltjának megőrzése, a szellemi és tárgyi emlékek megőrzése és bemutatása, a múlt és ma is élő hagyományok összegyűjtése, ápolása, megőrzése és bemutatása.
A
Tájház és Kovácsműhely
Nagyrákos
Az 1920-as évek hangulatát idézi az épület, amelyben bemutatják, hogyan éltek eleink, milyen eszközöket használtak mindennapjaik során. A falu központjában álló zsúpfedeles ház az l800-as évek végén k
Tanösvény
Molnári
Egy-egy pihenőponton megismerhetjük és összehasonlíthatjuk a Mura-folyóban élő halfajokat valós méretben, ha szerencsénk van egy-egy horgász -ha neki szintúgy szerencsés napja volt- élőben is meg tudj
Taródi-vár
Sopron
A Taródi-vár Sopron egyik legkülönlegesebb és legmisztikusabb turisztikai látványossága. Ez a rendhagyó építmény egyetlen ember, Taródi István kitartó munkájának eredménye, aki évtizedeken keresztül é
Tatanka BikePark
Győrújbarát
Csapatunk, a Tatanka Racing Team S.E és Győrújbarát Önkormányzatának közös projektje, amely eredményeként megnyitotta kapuit a régió első aszfaltos PUMP TRACK pályája!
Pump Track
A Pumpa pálya kü
Tauber-kastély és Magtár
Resznek
A településkép meghatározó eleme a műemlék Tauber kastély. 1770 körül épült, szabadon álló, L alaprajzú, egyemeletes, kontyolt nyeregtetős kastély (hrsz. 592), keleti homlokzatán háromszög oromfallal
Téglagyári bányató
Celldömölk
Celldömölk város határában a Sági út mentén található (Celldömölkről Alsóság felé vezető út mellett). A tó kialakulása a XX. század elejére tehető (bányató). Átlagos mélysége 1,8-2 méter, de néhol 7-
Téglagyári-tó
Csepreg
A tó kialakulása az 1960-as évek végére tehető . A tó eredeti területe 0,5 ha volt, de az 1990-es évek elején kotrással bövítették tovább így érte el mai méretét, mely a 2011. évben egy alapos felújít
