Nyugat-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Nyugat-Dunántúl régió látnivalói

Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Téglagyári-tó
Sárvár
A Sárvár Sziget Horgásztó Vas megyében a Sárvárt Szombathellyel összekötő 88. számú főút mellett található a porpáci leágazónál, Sárvártól 3 km-re. A terület kiváló megközelíthetőséggel és tágas parko
TELE-KA_LAND Mesepark
Nagyrécse
Nagyrécsén a falu közepe felé haladva kövesd a jelzőtáblákat, amik az Inkey kastélyhoz és a Meseparkhoz irányítanak. Ha megpillantod a sárgálló Inkey kastély ódon épületét, akkor már jó helyen járs
TELE-KA-LAND Mesepark
Magyarszerdahely
Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló „Határ menti élmények, határtalan kalandok” TELE-KA-LAND projektünk. Ennek keretében 4 helyszínen felépíte
Temető kápolna
Darnózseli
Dombhorgason, a Duna-ágak által körülölelt falu legmagasabb része a Temető. Itt építette 1440 körül Héderváry Lőrinc az első templomot. Az építtető személye ugyanezt valószínűsítheti, de írásos bizony
Temetőkápolna
Győrsövényház
A temetőben található, Neuberger István által alapított kápolnát 1927. október 23-án szentelték fel. Rajta emléktáblák találhatók Győrsövényház első világháborús áldozatainak neveivel. A kápolnát
Temetőkápolna
Lébény
1779-ben épült a római katolikus vallású Frühwirth-család adományaként a Tolentinoi Szent Miklós tiszteletére. A barokk épületet 1900-ban, majd azt követően 2004-ben restaurálták, majd sor került a
Temetőkápolna
Szentgotthárd
A település régi temetőkápolnája a mai napig fennmaradt, s a Rába folyó bal partján, a kaszagyár szomszédágában található kis ligetben áll. A római katolikus kápolna épülete barokk eredetű, ma gótik
Templom
Sand
A két világháború között a gyülekezet lélekszáma tovább nőtt, és hitében is erősödött. Ezért gyakran felvetették az önállósulás kérdését, de az egyházi főhatóság a kérést elutasította. Az 1933. évi né
Templomkert
Nádasd
Hatalmas ciprusaival, évszázados vadgesztenyefáival, tiszafáival, bokraival, virágágyasaival, törpefenyőivel, vértölgy emlékfájával, valamint emlékműveivel és szakrális műalkotásaival testi-lelki megp