Nyugat-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Nyugat-Dunántúl régió látnivalói

Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Szent Gróth Termálfürdő
Zalaszentgrót
A Szent Gróth Termálfürdő a Zala völgyében, a TERMÁLVÖLGY-ben, a folyó partján lévő 33 hektáros ligeterdőben, szőlődombok lábánál, ipari üzemektől, nagy forgalmú utaktól távol, a természet ölében a vá
Szent György és a Sárkány szobor
Szentgyörgyvölgy
Sárkányölő, bronz, 2000 Szabolcs Péter alkotása Amikor Györgyöt történelmi személyként fogadjuk el és méltatjuk, régtől meglévő kultuszának bizonyságaira hivatkozva tesszük ezt. Annyi történelmileg
Szent György plébánia
Püski
A település fő közlekedési útvonalán, a falu legmagasabb pontján magasodik a barokk stílusban megépített Szent György tiszteletére szentelt Római katolikus templom. Zöld színével kilóg a már megszokot
Szent György Plébániatemplom
Vaszar
Az elpusztult középkori templom megmaradt alapjaira építették Szent György tiszteletére az új, egyhajós, barokk templomot 1721-ben, majd hetven évvel később kibővítették. A templom 32 méter magas t
Szent György plébániatemplom
Dozmat
A Muzsla-forrás dombján, a temető közepén áll a templom. A község rendezősége középkori települést tételez fel, az Egyházasdozma pedig a korai feljegyzésekben az Árpád-kor egyházszervezésére utal. A
Szent György templom
Ikervár
A templom első írásos említése 1073-ból való. Ekkor töltötte Ikerváron a karácsonyt Salamon Király. István király idejében már templomos település volt. A mai templom a középkorból maradt ránk, mel
Szent György templom
Oszkó
Az írásos anyagokból tudjuk, hogy Oszkón 1353-ban már állt Szent György tiszteletére épült templom. Első ismert plébánosa Ágoston plébános, 1449-ben említik. 1758-ra a templom már szűknek bizonyult és
Szent György templom
Nagybajcs
A római katolikus templom a falu központjában helyezkedik el. Építésének évszámát különböző irodalmak más-más időpontra teszik, bizonyos források szerint 1869-ben, másik szerint 1862-ben épült, míg a
Szent György templom
Zalavég
A falu nevezetessége a központban található templom. Keletelt, egytornyú, háromhajós, egyszerű külsejű barokk templomépület. Bejárata a keresztboltozatos toronyaljból nyílik. Az erőteljes, vaskos torn