Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Szent Antal kápolna
Vitnyéd
A kápolna megépítéséhez egy legenda fűződik. Az 1600-as évek elején egy öreg tikász a településen járt, hirtelen nagy árvíz kerekedett, mely elsodorta magával. Megfogadta, hogy ahol sikerül megmenekül
Szent Antal kápolna
Zalabér
1799. június 13-án kelt az az alapító levél, mely a mai kápolna oldalának szőlőterületén egy kápolna építését elhatározta. “Szala-Béri Helybéli belső és vidéki birtokosok mind közönségesen adjuk tudtá
Szent Antal kápolna
Lébény
1891-ben született újjá az a ma is látható kápolna, melynek helyén már századok óta egy Páduai Szent Antalnak, a szegények és elnyomottak védőszentjének emelt templomocska állt. Az 1891. október 18-án
Szent Antal szobor
Sopronhorpács
Sopronhorpács lédeci településrészén felfelé keskenyedő, obeliszk szerű oszlopon áll a szobor. Talapzatán egy mára elmosódott címerpajzs közepén olvasható az állítás évszáma: 1725. Fölötte többágú kor
Szent Antal templom
Lukácsháza
A falu páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt temploma 1939-ben épült.
Szent Balázs és Szent László templom
Kisbodak
Kisbodaknak a XX. század végéig nem volt önálló temploma. A falu közepén álló, Khuen Mária grófné által 1817-ben állíttatott kőkereszt volt a misék, imádságok szabadtéri helyszíne. Később a kultúrházb
Szent Bertalan kápolna
Petőmihályfa
A Petőmihályfai szőlőhegy, kialakulásától kezdve nagy szerepet játszott a falu, és a környező településeken élők életében. A szőlőműveléshez kapcsolódó munkák a lakosság mindennapos elfoglaltságává vá
Szent Bertalan katolikus templom
Maglóca
A hansági település, Maglóca 1220 óta ismert egy fennmaradt birtoklevél tanúsága szerint. Később mint premontrei birtokot említik a források, ma álló templomát is a rend építtette a 18. század végén.
