Nyugat-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Nyugat-Dunántúl régió látnivalói

Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Római katolikus templom
Csapod
A templom egy tágas, szépen gondozott parkos helyen fekszik, a település központjában. Ezen a helyen már a XII. század elején állt egy templom. Ezt a feltevést az alábbiak támasztják alá: - Szen
Római katolikus templom
Csénye
Csénye központjában, az Ady Endre utca tengelyében áll a Nepomuki Szent János titulusú római katolikus templom. Építésének pontos ideje nem ismert, a XVII. század első felére tehető. Elhelyezkedése ré
Római katolikus templom
Csepreg
Legrégibb formájában a XIV. század első felében épülhetett mai megjelenése alapján. Első okleveles említése 1433-ból származik. Szent Miklós titulusa kereskedővárosokra utaló jellegzetesség. A tor
Római Katolikus templom
Apátistvánfalva
A község névadója Harding Szent István ciszterci apát. Az ő tiszteletére emelték 1785-ben a ma is meglévő igen szép, műemlék templomot, mely helyén korábban csak kápolna volt.
Római katolikus templom
Árpás
Római katolikus plébániatemplom, egykori premontrei apátsági templom (műemlék). Román stílusban épült a XIII. század első felében. 1750 körül barokk stílusban részben átalakították, csak a kéttornyos
Római katolikus templom
Bánokszentgyörgy
A település Kossuth utcáján, szabadon álló, keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a hajó É-i oldalához csat
Római katolikus templom
Belezna
Belezna büszkesége a katolikus templom, mely a település címerében is szerepel. A falu első temploma 1560-ban pusztult el, s a mostanit 1899-ben építette gróf Zichy Ödön, kinek síremléke a szentély mö
Római katolikus templom
Boncodfölde
Boncodfölde Zala megye Zalaegerszegi járásában lévő község, a Zalai-dombság területén, a Göcsejben. 1332-ben Bunchudfeulde néven emlegetik első írásos emlékek, ősi plébániájának 1333-ból ismerjük Jaka
Római Katolikus templom
Bozzai
Bozzai templomát Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásáról nevezték el. Egy 1271-es írásos dokumentum tesz először említést Bozzai templomáról és plébánosáról. A templom és a parókia a török időkben puszt