Dél-Alföld látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Dél-Alföld régió látnivalói

Dél-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Görögkeleti szerb templom
Szeged
A környezetéből kiemelkedő löszháton épült a szerbek első kőtemploma. A népi emlékezet szerint ezen a helyen állt korábban a fából épült ortodox templom is. A mai templom titulusa mint az előzőé: Kisb
Görögkeleti templom
Újszentiván
Ortodox templomról Újszentivánon először a letelepedés kapcsán tesznek említést. Az akkori leírás kis gyékénnyel fedett fatemplomot ír le, melynek tornya és harangja még nem volt. Három ablaka és két
Görögkeleti templom
Hódmezővásárhely
A 17. század második felében a török elől menekülő görögök a városban is letelepedtek. Templomépítésre II. József türelmi rendeletének megjelenéséig nem gondolhattak. Ezután is csak torony és harang n
Görögkeleti templom
Hercegszántó
Amikor a 19. század végén, a római katolikus – számában fogyatkozó sokác és a számában, arányában növekvő magyar – lakosság közti nyelvrendi ellentétek következtében a sokácok 1899. március 12-én töme
Gróf-palota
Szeged
A Tisza Lajos körút egyik meghatározó épülete, Szeged legnagyobb méretű szecessziós stílusú, védett műemléke. 1912-13 között épült, Raichl Jenő Ferenc tervei alapján. Névadója az építtető, Gróf Árpád
Gulipán tanösvény
Fülöpszállás
A Solti-síkságon, Szabadszállás és Akasztó között húzódik a Felső-kiskunsági-tavak területe (3905 ha). A valamikor összefüggő területen található a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes tórend
Gútai Emlékmű
Medgyesegyháza
2014. szeptember 26-án a Medgyesegyházi Napok keretében került átadásra a Gútáról Medgyesegyházára telepített családok emlékére állított köztéri szobor. A szobor alkotója Györfi Sándor, magyar szobrás
Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő
Lakitelek
A Népfőiskola Alapítványt megálmodó kurátorának, vagyis Gyarmati Dezsőnek a nevét viselő tanuszoda 1994 tavaszán került átadásra. A szálló és külsős Vendégeink mellett szeretettel fogadják a lakite
Gyoma-Siratói holtág
Gyomaendrőd
A holtág 1872 - 1890 között jött létre a Hármas-Körös jobb parti ármentesített területén a 15. számú Siratói-zugi átmetszéssel. Az átvágás 1050 folyóméter hosszú volt. Közigazgatásilag a Békés megyei