Balaton látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Balaton régió látnivalói

Balaton területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Római katolikus templom
Paloznak
A falu központjában emelkedő dombon áll a település első kőépítménye a templom. Bár 1352-ben írnak róla először, valószínűleg már a X-XI: században állott a jelenlegi templom helyén valamiféle fából á
Római katolikus templom
Pula
A falu papját 1333-ban említik először. Korai temploma, amely a temető bejáratától délre állt, a török korban elpusztult. 1746-ban a német telepesek költöztek a településre. Szent Vendel tiszteletére
Római katolikus templom
Pusztakovácsi
Pusztakovácsin kirándulva érdemes megtekinteni a templomot, amely 1777-ben épült.
Római katolikus templom
Raposka
A község történetének legkorábbi imahelye egy kőből épített kápolna volt, amelyet egyetlen alkalommal említ egy 1420. május 24-én kiállított oklevél, de későbbi történetéről semmit sem tudunk. A falu
Római katolikus templom
Rezi
A templom a 14. században épült gótikus stílusban, ami a török korban elpusztult. Az 1723-1746. között újjá épített templom 1750-ben leégett. Gróf Festetics Kristóf barokk stílusban építtette újjá az
Római katolikus templom
Sávoly
A falu katolikus templomát 1875-ben szentelték fel. Előtte látható az I. és II. világháború hősi halottainak emlékműve.
Római katolikus templom
Mindszentkálla
Mindszent és Kálla lakói mindig katolikusok voltak. A két község egyesülése után a települést Mindszentkállának nevezték el. A falu római katolikus temploma 1828-ban épült fel klasszicista stílusba
Római katolikus templom
Kővágóörs
A templom 1773-tól épült, késő barokk stílusban. Felszentelésére 1802-ben került sor. Alapítva: 1755.
Római katolikus templom
Nemesvita
A kuruc kor után hosszú ideig a vitai volt az egyetlen ép templom a környéken. Még kiderítésre vár, hogy az 1778 körül átépített és ma is működő katolikus templom falaiban vannak-e középkori eredetű