Balaton látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Balaton régió látnivalói

Balaton területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Római katolikus templom
Nemesvámos
A római katolikus templom a XIX. század elején épült. Védőszentje Szent Máté. A vámosiak a Vallásalap, Koppány József esztergomi érsek, gróf Zichy Domokos veszprémi püspök, a veszprémi káptalan és más
Római katolikus templom
Köveskál
Köveskál katolikus temploma a XVIII. században épült fel. A homlokzati tornyos, késő barokk stílusú templom. A belső berendezése is ebben a korban készült.
Római katolikus templom
Látrány
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia. Az 1763-ban épült késő barokk stílusú templomot, mely rendezett park közepén áll, 1880-ban újították fel. A szép arányú épület belsejében is akad csodálnivaló:
Római Katolikus templom
Lesencefalu
A templom Péter nevű plébánosát már 1421-ben említették a korabeli írásos emlékek, míg a templomról az első írásos feljegyzéseket csak 1516-ban, illetve 1519-ben rögzítették. A török hódoltság alat
Római katolikus templom
Lovas
A nyolcvanas évek elején az egyhajós, egyenes szentélyzáródású templomot felül oromfal nélküli kontyolt tető zárta eternitpala fedéssel. A hajó déli oldalán két nagyméretű neoromán ablakpár biztosítot
Római katolikus templom
Nagyrada
A neogótikus nagyradai templom egy domb tetején állva immár több mint 100 éve csúcsosodik az ég felé. A községnek ugyan 1256 óta van plébánosa, de a ma látogatható templomot csak 1890-ben kezdték el é
Római katolikus templom
Mencshely
A templom a XIX. század elején épült Balassa Albert veszprémi kanonok segítségével, aki jelentős összeget adományozott e célra. A szentély a régi ókútra épült.
Római katolikus templom
Lulla
Lulla fiatal település, csak 1947-ben szervezték községgé több telep és puszta egyesítésével. Legjelentősebb középülete az 1984-ben épült római katolikus templom, melyet a tabi esperesplébános freskói
Római katona sírja
Hévíz
A római katona sírja, vagy más nevén a későrómai téglasír Hévíz Egregy városrészében található. A sír téglából, oltatlan mésszel készült. 1925-ben találtak rá földmunkák során, teljes épségben. A s