Gyulakeszi - látnivalók
Gyulakeszi területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a település látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (6)
Csobánc vára
Gyulakeszi
A vár építését feltehetően az 1250-es években kezdték el, de az 1270-es években már mint elkészült várról tesz említést egy korabeli oklevél. Építtetői a diszeli nemesek voltak, azonban az 1300-as éve
Gyula Vezér Lovasbirodalma
Gyulakeszi
Családi vállalkozásunk 1991 -ben a terület megvásárlásával indult. A jelenleg Gyulavezér Lovasbirodalmában látható szolgáltatás komplexum pályázatok segítségével és mindennapi munkánk és vendégeink fo
Papsapka-kövek
Gyulakeszi
Földtani különlegességnek számítanak a Balaton-felvidéki – Csobánc és Gyulakeszi szomszédságában található – Papsapka-kövek, melyek még három másik helyen ismeretesek: a Tapolcai-medence keleti részén
Római katolikus templom
Gyulakeszi
1869-ben nagy tragédia érte a községet, tűzvész következtében az egész falu leégett templomával együtt. A település lassan épült fel a szörnyű tragédia után.
A római katolikus templomot az Esterhá
Rossztemplom
Gyulakeszi
Csobánc elpusztult falu Csobánc hegyén, a vár északnyugati oldalán. Történetét alig ismerjük. A XV. század elején nemesi birtokként került a Gersei Pethő család kezére. A török hódoltság korát a felet
Szent Donát kápolna
Gyulakeszi
A hegy déli lejtőjén érkezünk meg az egykoron esküvői helyszínként is funkcionáló, műemléki védettséget élvező Szent Donát kápolnához. A klasszicista stílusjegyeket felvonultató, Gyulakeszi területén
Szerkesztőségi ajánlat (11)

Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a

Falumalom / Molnárház
Valaha 13 vizimalom volt Kapolcson.a bővizű - a Nagyvázsonyban eredő és Sztigligeten a Balatonba folyó - Eger-patakon. Itt működik a Művészetek Völgye fesztivál alapítója, a Kapolcsi Kulturális és Ter

Kapolcsi Kovácsműhely Múzeum
A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 1995-ben újította fel a portán lévő épületeket, a kapolcsi lakosok és egyéb támogatók segítségével.A részlegesen működő kis kovácsműhely mellett eredet

Egri Bazilika
Megújult külsővel és vezetett túrákkal várja a látogatókat a felújított egri Bazilika.A főszékesegyház az Egri Főegyházmegye érseki főtemploma, Magyarország második legnagyobb székesegyháza, ami 1831-
Kiemelt szállás ajánlatok (12)

Spirit of the Earth Cottage - Dobogókő
Üdvözöljük a Pilis csodás szívében, a Visegrádi hegységben található romantikus vendégházunkban, Dobogókőn!Ez a prémium szálláshely párok számára készült, ahol a kényelmet és a meghitt pillanatokat he

Woodhouses Noszvaj
Bármilyen távol is vagytok otthonról, mi szeretnénk, hogy azt érezzétek, haza értetek. Ezért is szolgál hatalmas örömünkre, hogy 2021 novemberben megnyithattuk Noszvajon Sasfészek és Sziklaszirt luxus

Grand Alba Apartman Mezőkövesd-Zsóry
Apartman házunk a mezőkövesdi Zsóry gyógy és strandfürdőtől 750m-re található egy nyugodt, csendes utcában. Tőlünk Szilvásvárad 46Km, Lillafüred 43Km, Miskolc 40Km, Egerszalók 25Km és Eger csupán 19Km

CSIGALAK apartman
A CSIGALAK apartmant 2024-ben létrehozó és működtető Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet (www.kapolcsiegylet.hu) alapította az 1989-es Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1995-től Művészetek