templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Kármelhegyi Boldogasszony kápolna
Balatonföldvár
Az 1896-ban alapított Balaton-földvár fürdőtelep első kápolnája, a köznyelvben csak Hegyi kápolnaként emlegetett épület az egykori kelta földvár magasabban fekvő részén, a sáncon belül található, egy
Kármelhegyi Boldogasszony templom
Martonyi
A Római-görög katolikus templom a különálló harangtornyával együtt 1988-ban épült Horváth János Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján, Kiss János szendrői kanonok közbenjárásával. Egyedi, különleges
Karmelita templom
Győr
A Sarutlan Kármelita Szerzetesrend 1697-ben települt be Magyarországra. Szelepchényi György hercegprímás 50.000 forintnyi hagyatéka lehetővé tette számukra, hogy Győrben a Perger-féle házat, – mely a
Karmelita templom és rendház
Székesfehérvár
A székesfehérvári Karmelita templom és rendház gazdag történelme és különleges építészeti jellemzői miatt kiemelkedő vallási és kulturális emlékhely. A templomot 1731 és 1769 között építették a Kármel
Kárpát-Haza temploma
Verőce
A Kárpát-Haza temploma Verőce mellett a Lósi-völgyben épült fel. Célja, hogy kultikus hellyé váljon. Az, hogy a tisztesség, a becsület, a munka és hazaszeretet terén mélyre süllyedt magyar népet megúj
Katalin ispotály és kápolna
Telkibánya
Szent Katalin ispotály és kápolna nem csak Telkibánya értékes történelmi emléke és látnivalója, hanem Észak- Magyarország egyik legszebb romfeltárása. A középkori okmányokban már korábban ismertek vol
Katolikus harangláb
Nemessándorháza
Nemessándorháza legrégebbi épülete a főúton fellelhető harangláb, amely 1864-ben épült. Az épület ugyan felújított állapotban, de még a régi stílusában látható és még mai napig működik is!
Katolikus harangláb
Iborfia
Magyarország legkisebb falujában kevesebben laknak, mint egy átlagos társasház emeletén. Iborfia régen sem nyüzsgött a tömegektől, de református és katolikus híveit is külön harangláb szolgálta.A Fő u
Katolikus Iskolakápolna
Sóly
1910-ben - a növekvő létszámú római katolikus hívők részére a Zirci Ciszterci Apátság építtette az iskolakápolnát. A kicsiny - 12 x 6 méteres alapterületű - templomot a Magyarok Nagyasszonya Szűz M