templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Kápolna
Kerkabarabás
A község temetője a falu délnyugati oldalán található a Petőfi Sándor utcában. A temetőben áll a falu temploma, amelynek festményeit a község szülötte és díszpolgára Daday Ferenc készítette.
A Sze
Kápolna
Lovasberény
Lovasberény lakói a Rákóczi szabadságharcban II. Rákóczi Ferenc mellett tettek hitet. Amikor 1704. tavaszán Heister tábornok az osztrák hadak élén Székesfehérvár ellen indult, a berényiek fegyvert rag
Kápolna és harangláb
Molnári
A Zrínyi utcai sarkon áll a régi kis kápolna. A teresedés keleti sarkán helyezték el az I. és II. világháború hőseinek emlékművét.
Káponka
Szurdokpüspöki
A település határában áll a Káponka.
A Káponka 2005-ben felújításra került, valamint helyi védelmet kapott.
Kapotsfy kápolna
Kiskorpád
A Kapotsfy-kápolna 1905-ben épült, eredetileg sírkápolnaként, ám a későbbiekben katolikus templomként is szolgált.
Az évek során folyamatosan pusztuló kápolnát többször kifosztották, tetejét, ablak
Kapucinus templom
Tata
A kapucinusokat Eszterházy József hívta Tatára, még 1743-ban. Május 5-én tették le templomunk alapkövét, és ezen alkalommal beiktatták az új szerzeteseket is. A kettős ünnepen a győri kanonok körmenet
Kapucinus templom és rendház
Mór
A kapucinus rendet 1528-ban alapították, mint hatalmas ferences család önálló harmadik ágát. 1574-től engedélyezték a rendnek külföldi terjeszkedést. Jellemző a rendre a mondat: „Ahová senki sem akart
Karancs-hegyi kápolna
Karancslapujtő
A Karancs-hegyi kápolna a Karancs hegység 685 m magas Kápolna-hegyén található. Az építés pontos időpontjáról nincs adat, az építtető, illetve alapító személyéről is megoszlanak a vélemények.
Mocsá
