templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szent kereszt templom
Klárafalva
1935-ben épült, Szent Kereszt tiszteletére felszentelt templom hossza tizenhat, szélessége pedig négy méter. Puritán, csak a homlokfala díszített. Nyeregtetős, a bejárati ajtó középen helyezkedik el.
Szent Kereszt templom
Domaszék
Domaszék 1952-ben vált önálló településsé, a belterületi rész a 70-es években kezdett kiépülni. Az 1938-ban felszentelt Zöldfás templom messze esett a falu központjától, így az emberek szükségét érezt
Szent Kereszt templom
Pálfiszeg
A pálfiszegi templom kapujában két kisebb kapu áll egymás mellett. Az épületet a katolikusok és a reformátusok együtt építették 1987-ben – de nem közösen miséznek benne, még csak nem is egy térben. Eb
Szent Kereszt templom
Szécsisziget
A község egyik meghatározó műemlék épülete a római katolikus templom. Szapáry Péter építette 1750-60 között az egyhajós, gazdag szobordíszítésű barokk épületet. Homlokzati tornyán volutás kapu, felett
Szent Kereszt Templom
Szurdokpüspöki
A falu legfontosabb látnivalója az 1769-ben épült Szent Kereszt templom. A műemléki védelem alatt álló épület legértékesebb része a barokk főoltár, mellékoltár, szószék és orgona. A főoltár antipen
Szent Kereszt templom romjai
Vászoly
Az Árpád-kori Vászoly királyi birtokként került a XII — XIII. században részben az Átyusz-nemzetség, s tőle a tihanyi apátság, majd a veszprémi káptalan, a bakonybéli apátság és az esztergomi káptalan
Szent Kereszt-templom
Patvarc
Országos védettség alatt álló műemlék. Ritkán fordul elő egy település történetében, hogy temploma létrejöttének körülményeit, építésének évét pontosan ismernénk. A kivételek egyike ez alól községünk,
Szent Kornélia Kápolna
Dombegyház
Dombegyháza határában, az úgynevezett Kriptáj-halom előtt található a Szent Kornélia kápolna, melyet az egykori Csanád megyei főispán, Lonovics József és az ünnepelt operaénekesnő, Hollósy Kornélia dé
Szent Kozma és Damján templom
Bogyoszló
A templom 1836-ban klasszicista stílusban épült, a közelmúltban történt meg a külső felújítása. Berendezései közül értékes a szószék a Jó Pásztor domborművel díszítve (1800 körül), a fából készült