Összes látnivaló
Találatok (10425)
Mérus-erdő tanösvény
Babócsa
A tanösvény a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban található.
A babócsai vasútállomás és az Erzsébet-sziget között kb. félúton található tanösvény a
Merzse mocsár
Budapest
A természetvédelmi terület az egykori nagykiterjedésű „vadvízország” utolsó hírmondója Budapest határában. Törvényes védelmet 1977-ben kapott a vidék 27 hektárja. 1999-ben bővült a védettség 40 hektár
Meseerdő
Etyek
A MESEERDŐ az Etyek 0224-es helyrajzi számú erdőterületen található, amely megközelíthető az Etyeken, illetve Botpusztán található Boti úton. Az 1. számú főút felől kanyarodva, szintén a Boti út menté
Meseház
Békéscsaba
A Schéner Mihály Munkácsy-díjas képzőművész által megformált szobrokkal, mézéskalács-figurákkal, rajzokkal benépesített ház a műfajok ölelkezésének szép példája.
A Meseházban látható Schéner Mihály
Meseközpont
Paloznak
Nyári táboraink helyszíne Paloznaki központunk, ahol minden gyerek megélheti a nyugalmat, biztonságot, szeretetet és személyes figyelmet.
Paloznak a Balaton-felvidéken, Csopak tőszomszédságában ter
Mesemúzeum
Budapest
2012. október 2-án nyitotta meg kapuit a Mesemúzeum és Meseműhely, amely Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma Alfa-pályázatának támogatásával jött létr
Mesés Babaház
Békéscsaba
Egyedülálló, állandó, láthatatlan babakiállítás Békéscsabán.
Több, mint nyolcszáz baba látható elragadó környezetben a Mesés Babaházban.
Megtekinthető: keddtől-vasárnapig 10:00-18:00-ig.
Belépője
Mesterházy Fenyőgyűjtemény
Erdőtarcsa
A Mesterházy Fenyőgyűjtemény büszkeségei a zord éghajlatról érkező fenyők.
Az 1981 őszi vásárlás után az erdőtarcsai 2400 négyszögöles birtokon megkezdődött a telepítés az ELTE Botanikus Kerttel közö
Mesteri Termálfürdő
Mesteri
Mesteri közelében 1964-ben végzett szénhidrogén kutató fúrás tárt fel termálvizet, melyre alapozva a községben ma már kis családias hangulatú termálfürdő üzemel. A termálfürdő az 1800 méteres mélységb