Összes látnivaló

Majláth-kastély
Patvarc
A kastély eredetileg a Szent-Ivány család számára épült klasszicista stílusban 1830 táján, majd 1880 körül a Mailáth család vásárolta meg. A kastélyt még a korábbi, de az új tulajdonos is átalakíttatt
Majláthpusztai-tó
Kisszentmárton
A Dráva folyó egykori ágának a lefűződéséből létrejött holtág tulajdonosa, az Ormánsági Dolgozók HE. A holtágat közút keresztezi egy híddal, aminek bal oldalán található a halőrház, itt beszerezhető a
Major és magtár rendszer
Árpádhalom
Ybl Miklósnak sehol nincs felépítve ilyen teljességgel major és magtár rendszer, mint ezen az apró településen.
Major-tetői kilátó
Szarvaskő
A Bükk-fennsík déli lábánál kanyargó völgyek között meghúzódó Szarvaskő sokak véleménye szerint az ország egyik legszebb fekvésű települése. A környék stratégiai adottságait már elődeink is felfedezté
Majsi halastó
Majs
A tavak területe kétszer 4 hektár. Az első normál horgásztó, a második 2010-ben indult élménytó hatalmas pontyokkal és amurokkal. Az első tóban ponty, amur, harcsa és csuka fogható. A tó minden kö
Majthényi Mauzóleum
Mezőnyárád
Mezőnyárádon az egykori Majthényi kúria (ma általános iskola) mögötti parkban található a család mauzóleuma. A látványában és részleteiben is rendkívül figyelemre méltó kripta építésének körülményeirő
Makádi Parkerdő
Makád
A Makádi Parkerdő a Ráckevei Duna partján helyezkedik el, Makád községtől délre, alig 2 km-es távolságra. Mivel a parkerdő közvetlenül a Duna partján fekszik, remek lehetőség kínálkozik, hogy a kiadós
Makovecz Imre-kilátó
Budapest
A Budapest II. kerületében található, 362 méter magas Kis-Hárs-hegyről szép körpanoráma nyílik az észak-budai térségre, de látszik a belváros a Dunával, a Budai Vár és a Citadella is. A János-hegy és
Malkocs bej dzsámija
Siklós
A dzsámit építtető Malkocs klisszai szandzsákbej volt, és 1565-ben halt meg. Siklósi dzsámijának pontos idejét nem ismerjük, de az alapító személyének ismeretében annak létesítése az 1543-1565 között