Magyaregregy - látnivalók
Magyaregregy területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a település látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (4)
Arnold-ház / Falumúzeum
Magyaregregy
A hetvenes években az önkormányzat megvásárolta a vendéglős és mészáros mesterséget űző Arnold családtól az addigi kocsmaépületet és 1984-ben felújították.
1985-ben Csernavölgyi Endréné tanítónő ve
Máré-vár
Magyaregregy
A községtől, mintegy 5 km-re emelkedő Várhegy csúcsán épült a vár.
Keletkezésének időpontját és építőjének nevét nem ismerjük, de minden bizonnyal a tatárjárás után épült, de első említése, ,,Castrum
Római katolikus templom és Szent-kút
Magyaregregy
A falu közepén levő egyedi mikroklímájú völgyben található a katolikus templom Szent- kúttal és Kálváriával.
A többségben katolikus vallású falu temploma egy 1859-ben épült fakápolna helyén áll. Ak
Vár-völgyi földtani tanösvény
Magyaregregy
Az 1996-ban létesített túraútvonal a Kelet-Mecsek földtani szerkezetével, változatos kőzettani felépítésével, földtani fejlődéstörténetével, az egyes földtani korokra jellemző ősföldrajzi adottságokka