Összes látnivaló
Találatok (10429)
Ferences rendi templom
Simontornya
Simontornya 1777-ig megyeszékhely volt. Nem véletlen tehát az, hogy a török kiűzését követően rögtön megjelennek a ferencesek, akik itt is bosnyák származásúak voltak. Kezdetben azt a dzsámiból átalak
Ferences templom
Mohács
A Kossuth Lajos utcában található a Ferences templom és az egykori kolostor épülettömbje. A városképet, meghatározó épületegyüttest 1724-től 1771-ig építették a Boszniából idetelepült szerzetesek.
Ferences templom
Sümeg
A sümegi ferences templomot és kolostort Széchényi György veszprémi püspök (1648-58) alapította. Püspökké történt kinevezése után 8 nappal kérte a szalvatóriánus rendtartomány káptalanját, hogy legalá
Ferences templom
Szigetvár
A Ferences templomot Páduai Szent Antal ferences szerzetes tiszteletére szentelték fel. A barokk templom az 1736-ban épült, a város egyik török dzsámija helyén. Országos viszonylatban is kiemelkedő mű
Ferences templom és kolostor
Veszprém
A templomot és a kolostort (ma ez a Szent Ferenc Papi Otthon) a tűzvész után ismét felépítették, majd az utóbbit emelettel bővítették és összekapcsolták a templommal.
Az ebédlő faragott lambériái f
Ferences templom és kolostor
Szécsény
Gondozott parkban, az egykori várkerület északnyugati végén áll az 1332-es pápai engedély alapján épített nagyméretű műemlék templom. Szentélyében a 14. század gótikus stílusjegyei láthatók. Legértéke
Ferences templom és rendház
Székesfehérvár
A székesfehérvári templom és rendház 1720 és 1743 között épült barokk stílusban, a visszatérő ferences szerzetesek kezdeményezésére, akik a török kiűzése után telepedtek le újra a városban. Egyes felt
Ferenczy Múzeum
Szentendre
A város helytörténeti gyűjteményeként 1951-ben alapított, Ferenczy Károly festőművész nevét viselő múzeum a Kossuth Lajos utcában álló műemléképületben, a XVIII. századi Pajor-kúriában kapott 2013-ban
Fertő-tó
Fertőd
A Fertő-tó Magyarország északnyugati részén, Győr-Moson-Sopron megyében található. Az Ausztria és Magyarország határán fekvő szikes tó Közép-Európa 3. legnagyobb állóvize, melynek területe 309 km². Ho