Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Evangélikus templom
Nemeskér
A nagy templomper 1731-ben
A nemeskéri római katolikusok nevében folyt a per, de ott állt ezek mögött a püspök, a főispán, az alispán, az Esterházy és Széchenyi grófok, a vármegyei ügyész Felsőbüki N
Evangelikus templom
Nemeskocs
A község legismertebb nevezetessége a helyi védettségre javasolt, 1792-ben épült evangélikus templom, melyet Mindenszentek tiszteletére szenteltek fel. 2014-ben teljes felújítás keretében alakították
Evangélikus templom
Nemeskolta
A templom eredetileg síkmennyezetes, oldalhomlokzatán kettős ablaksorral és U alaprajzú oldalkarzatokkal épült, de a 19. sz. közepén a klasszicizmus szellemében erősen átalakították: oldalkarzatait el
Evangélikus templom
Nemespátró
Az evangélikus templom egy nagy dombon épült 1868-ban, 2001-ben újították fel.
Előtte gyönyörű hársfák állnak melyet az ezredéves ünnep, a millennium alkalmával ültettek 1896-ban.
Evangélikus templom
Ostffyasszonyfa
Az Ostffy család támogatásával már a reformáció korában gyökeret vert itt az evangélikus hit. Azonban a gyászévtized idején, 1680-ban Ostffy Miklós várát és a templomot is lerombolták, büntetésként az
Evangélikus templom
Őrimagyarósd
Az Őrség legnagyobb evangélikus temploma
1862. április 22-én volt a templom alapkőletétele. Lipóth Mihály az alapkőbe egy Bibliát helyezett el.
Augusztus 10-én már feltehették a vaskeresztet a t
Evangélikus templom
Rábcakapi
1608-ból van adat arra nézve, hogy állt itt egy külön helyiség – nem templom, hanem oratorium (imaház) -, amelyben már lutheri szellemben ünnepelték az istentiszteletet.
Egy 1698-as jegyzőkönyv sze
Evangélikus templom
Rajka
Rajkán az evangélikusoknak már XVII. században volt temploma, amely a török Bécs elleni támadása idején elpusztult. Az ellenreformáció idején az evangélikusoknak nem építhettek templomokat, így a rajk
Evangélikus templom
Sárvár
A Türelmi rendelet kiadását követően 1782-1787 között az országban 218 evangélikus templom épült. Sárváron összesen 133 evangélikus vásárolt az iskolának és a templomnak telket.
Az első templom 182
