Nyugat-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Nyugat-Dunántúl régió látnivalói

Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Evangélikus templom
Veszprémvarsány
A templomot 1820-ban építették. Jelenleg a reformátusokkal együtt használják.
Evangélikus templom
Vönöck
Az evangélikus templom 1796-ban épült, melyhez 1903-ban készült el a torony.
Evangélikus templom
Öttevény
Hogy miért csak a XX. század elején épült ez a templom, arra hajdani századok adnak magyarázatot. A Pálmai Lajos lelkész által összeállított, 1927-es évkönyvben a következő olvasható: " ... a reformá
Evangélikus templom
Pusztaszentlászló
A település Pusztaszentlászlótól nyugatra (országúton 15 kilométer, földúton 5 kilométer távolságra) a dombokkal körülvett Berek-patak völgyében elhelyezkedő kisközség. Evangélikus lakóira már az e
Evangélikus templom
Lébény
1795-ben, az evangélikus hívek adományaiból épült. A protestáns egyházakra akkor érvényes előírások szerint a templom közvetlenül az utcára nem nyílhatott, ezért az épület bejáratát egy zárt udvaron á
Evangélikus templom
Levél
A Fő utca 32. szám mögött található. Az evangélikusok II. József türelmi rendelete után kértek és kaptak engedélyt imaház építésére. 1789-ben fel is építették nádfedeles imaházukat, amelyet 1844-ben ú
Evangélikus templom
Mersevát
1938-ban, Berzsenyi-Janosits Miklós tervei alapján építették fel a falukép szempontjából meghatározó, karakteres, helyi védelemre javasolt evangélikus templomot. Az 1940-ben felszentelt épületet n
Evangélikus templom
Meszlen
Evangélikus temploma 1786-ban épült. Ekkor kapták vissza a katolikus templomukat a hívek, mert korábban megosztva használták az evangélikusokkal.
Evangélikus templom
Zsédeny
A községben található templom az ország legkisebb evangélikus temploma. Az épület falán Zsédenyi István gályarab lelkész tiszteletére 2001-ben emléktáblát avattak. A rendezett, szépen kialakított temp