Nyugat-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Nyugat-Dunántúl régió látnivalói

Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Nepomuki Szent János szobor
Jákfa
A Nepomuki Szent János-szobor a településrész főutcáján áll. Felállítására 1770 körül kerülhetett sor. A szobor balusztráddal körülvett rokokó posztamensen, gerezdelt talapzaton áll. A szent áttör
Nepomuki Szent János szobor
Körmend
A Rábán járókat óvja a Rába-híd melletti téren felállított, klasszicista stílusú, oszlopos, dór főpárkányú gloriett alatt 3 lépcsőfok magasságban Nepomuki Szent János 18. századi szép barokk szobra.
Nepomuki Szent János szobor
Lébény
Levéltári dokumentumokkal igazolható, hogy Nepomuki Szent János szobra már 1780-ban is jelenlegi helyén, az akkori felső faluvégen állt. Egykor a Mosonba vezető út szegélyét díszítette, 1971 óta talap
Nepomuki Szent János szobor
Rajka
A szobor Szabadság téren található. A szent papi öltözetben, kereszttel a kezében áll előttünk. Fején glória van. A főalak mellett két angyalszobor áll. Az egyik angyal azt mutatja, hogy a pap ajk
Nepomuki Szent János szobor
Pinnye
A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírjaként tartják számon, ezt szimbolizálja a szent lábánál álló angyalka is. A pinnyei szobor (Arany János utca) a
Nepomuki Szent János szobra
Sopronhorpács
A műemlékvédelem alatt álló barokk Nepomuki Szent János szobrot a Fő utca egyik háza előtt találjuk a falu lédeci településrészén. Az egykor festett szobor részben egy fenyő takarásában áll. Talapz
Nepomuki Szent János szobra
Nemeskér
A nemeskéri Nepomuki Szent János-szobor mindenben megfelel a XVIII. századi "klasszikus" Nepomuki-ábrázolásoknak. Az egyházi ruházat (ez esetben a birétum és a karing) nagyjából meghatározza azt a kor
Nepomuki Szent János szobra
Gyalóka
Gyalókán két Szent Jánosnak is emléket állítottak. A római katolikus templomot Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. A templom elé egy Nepomuki Szent János szobrot állítottak. A templomo
Nepomuki Szent János templom
Dunaremete
A községnek már 1600-ban temploma volt, s a falubeliek kivétel nélkül katolikusok voltak. A reformáció elterjedésével a Bakicsok kiterjesztették uradalmukra az evangélikus vallást, így a remeteieknek