Nyugat-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Nyugat-Dunántúl régió látnivalói

Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Nagylózsi kilátó
Nagylózs
A falu határában található Szentháromság kápolna ligete mellett található egy földút mentén. A 2014-ben épült kilátóból a Nagylózst és a környező településeket láthatjátok. A közeli szélkerekek lát
Nagymagyarország emlékmű
Nagykanizsa
Hübner Tibor alkotása, amely egykor az Eötvös téren állt. A nagykanizsai származású, Salzburgban élő Schless István 1933 októberében 20 ezer pengős adományt tett azzal a céllal, hogy abból irredenta
Napfogyatkozás szobor
Hegyhátsál
Rendkívüli alkotás. Szemlélődésre, kutatásra, gondolkodásra késztet. A felfedezés örömét nyújtja az anyag különös formáiban, kombinációiban, a művészet eszközeivel megjelenített természeti törvények s
Napóleon kilátó
Győrújbarát
Győrújbarátról több irányból is megközelíthető magaslaton máris találunk egy kilátót. A Kilátóhegyi utcából érkeztünk. Az utca nem földes, csak itt ér véget. Innen jobbra már látható a kilátó. Rálá
Napsugár játszópark
Bük
A Napsugárpark új lehetőségként nyitotta meg kapuit Bükön a játék, a kaland, a sport forrásaként. Igazi kikapcsolódást nyújt a hétköznapokon, közös programokat a hétvégéken! Fő célunk az, hogy a ma
Napsugár Nordic Walking útvonal
Bük
Táv: 6,96 km A Napsugár nordic walking útvonal az azonos nevű játszóparkig vezet. Magába foglalja a Termál útvonalat, amely a fürdőváros gyógyhelyi részét öleli körül. Az útvonal kényelmes, emelkedők
Nem csak boldog asszonyok - kerékpártúra
Bük
Útvonal: Bük (Bükfürdő) - Csepreg : Boldogasszony-tó- Csepreg- Bük (Bükfürdő) Útvonal hossza: 20 km Szintemelkedés: 60 m Menetidő: kb. 2 óra Javasolt kerékpártípus: trekking, túra, MTB kerékpár
Németh-villa
Dunakiliti
Dunakiliti egyik jellegzetes épülete a Villa közben álló ún. Németh-villa. A villát a Németh- család építtette a Pálffy családtól bérbe vett területen 1921-1923-ban. Tervezője a neves magyaróvári épí
Nepokumi szobor
Csákánydoroszló
Nepomuki Szent János áldozópap volt, aki a gyónási titok vértanúja lett. A Cseh király belefojttatta a Moldva folyóba. Szobrát utak, hidak mellett szokták elhelyezni, mint az úton járók, hídon átkelők