Közép-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Közép-Dunántúl régió látnivalói

Közép-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Római katolikus templom
Homokbödöge
A templom 1837-ben épült klasszicista stílusban.
Római katolikus templom
Hosztót
Hosztót falu Veszprém megyében, Devecsertől nyugatra fekszik. Római katolikus temploma a település határában, egy külön álló dombon, a falu temetőjének sírjaitól övezve emelkedik. Régóta közismert
Romai katolikus templom
Vérteskethely
Fellner Jakab által tervezett műemlék jellegű barokk katolikus templom, amelynek berendezése, orgonája és szószéke is a 18. század második feléből származik.
Római katolikus templom
Magyaralmás
Magyaralmás területén egy darab országos jelentőségű műemlék és annak védett környezete található. A Római katolikus templom a település központjában helyezkedik el. A kőkeretes bejárati ajtajának zár
Római katolikus templom
Magyarpolány
A templom művészeti stílusa a rokokó és a klasszicizmus között uralkodó füzéres copfstílus jellemzi A főhomlokzaton az előreugró torony uralkodik az oldalakon a különböző alakú ablakok dominálnak. A b
Római katolikus templom
Mány
Batthyány Fülöp építtette fel copf stílusban. 1787-ben szentelték fel. 1793-tól helyben lakó káplánnal. 1824-től lelkészség, 1841-től plébánia. Anyakönyvek 1793-tól.
Római katolikus templom
Nádasdladány
A templom titulusa Szent Ilona. Nem véletlen,hogy a védőszent neve azonos Nádasdy Ferenc fiatalon elhunyt felesége, Zichy Ilona keresztnevével. Az sem,hogy a templom oltárképén – amelyet a Nádasdyak u
Római katolikus templom
Nagydém
A templom a XIX. században épült, a korábbi templom maradványainak felhasználásával.
Római katonai tábor
Tokod
A tokodi késő római erőd Crumerum és Solva között található, a Brigetio-Aquincum útvonaltól kissé beljebb fekszik a Dunától mintegy 2,5 km távolságban. Crumerum után kettévált a limes út. Egyik ága a