Nádasdladány látnivalói

Római katolikus templom

Cím Nádasdladány Fő u. 47.137158 N, 18.240192 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A templom titulusa Szent Ilona. Nem véletlen,hogy a védőszent neve azonos Nádasdy Ferenc fiatalon elhunyt felesége, Zichy Ilona keresztnevével. Az sem,hogy a templom oltárképén – amelyet a Nádasdyak udvari művésze, Valentiny János festet – Szent Ilona Zichy Ilona vonásait viseli. Az már magától értetődik, hogy a szent lábainál Nádasdy Ferenc és három gyermeke imádkozik, és a háttérben a nádasdladányi kastély körvonalai sejlenek.

Bár a kastélyban volt már kápolna, Nádasdy Ferenc adománnyal járult hozzá a Nádasdladányban emelkedő katolikus templom építéséhez. Helyéül a két út találkozásánál a kastélypark északnyugati sarkát szemelték ki a Főkapu mellett. A templom főhomlokzata a település felé néz,az épület a települést szolgálja. Stílusa alapján a park és a kastély részét is képezi. A szakirodalomban úgy szerepel,hogy a templomot Hauszmann Alajos műegyetemi tanár tervezte „Zárkő letéti okmány 1889” is őt jelölte meg. Az épület 1884-1885-ből datálódó tervei azonban (amelyek az építés leghitelesebb dokumentumai) a nála fiatalabb Pecz Samu budapesti építészmérnök szignóját viselik,vagyis ő a szerző.

Vasárnap délelőttönkénti szent misére jelenleg Dr.Bohus Péter várja a híveket. Persze az erre utazók, kirándulók vagy a kastélyba látogatók is megcsodálhatják ezt a 125 éves építményt Nádasdladányban, a falu közepén.
Római katolikus templom, Nádasdladány