Észak-Alföld látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Észak-Alföld régió látnivalói

Észak-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Szent Jakab templom
Csépa
A település a XVIII. század végétől az Alsó-Tiszazug katolikus egyházi központja, itt lakott és él ma is a környék katolikusságának zöme. A barokk stílusú, Szent Jakab tiszteletére szentelt római kato
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Jászszentandrás
A nyugodt, sajátos hangulatot árasztó vidék mellett, turisztikai szempontból Jászszentandrás egyik legérdekesebb műemléke a 20. század elején épült, neogótikus római katolikus temploma. A templom C
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Pócspetri
Temploma már 1092. évben volt Pócspetrinek. 1318-ból való a település István nevű papjára vonatkozó első hiteles történelmi feljegyzés. Az 1468-ban épült gótikus téglatemplom idővel kicsinek bizonyult
Szent László király templom
Nyírcsaholy
Az egykori, dombon álló monostort 1327-ben említik; a templom romjai a községben 1848-ban még láthatóak voltak. 1822-ben fatemplomot építettek, amelyet 1863-ban lebontották. A jelenlegi római kato
Szent László-templom
Furta
A római katolikus templomot Fáy Ferenc és Kende László kisprépostok 1782 és 1786 között építették. Határát a XIX. század derekán 15000 holdnak mondották, amelyből úrbéri szántóföld 1248, majorsági szá
Szent Márton Templom
Tiszapüspöki
A Szent Márton templom 1769-ben épült barokk stílusban Franz József egri építész tervei alapján, Eszterházy Károly püspök megrendelésére, aki a település földesura volt. Az új templomot egy 1731-ben e
Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház
Nyíregyháza
Nyíregyházáról a források már a honfoglalás korában tesznek említéseket, azonban az első írott forrás 1219-ből való, akkor még Nyírfalu néven említik. Már régebben egy tömböt alkottak ebben a térségbe
Szent Péter és Pál templom
Mezőpeterd
A templom 1758-ban épült, barokk stílusban.
Szent Tamás apostol templom
Martfű
A modern stílusban épült templom tervezője, Marosi Gábor építész, a névadó apostol életének két legfontosabb helyszínét, Jeruzsálemet és Indiát is belekomponálta az épületbe. A Krisztus öt szent s