Észak-Alföld régió látnivalói
Észak-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (883)
Református templom
Tiszatelek
A település nevezetessége az imaház az úttal párhuzamosan épült
Előtte acéllábú harangláb található.
Református templom
Tiszavasvári
Szabálytalan alaprajzú, nyugati harangtornyos, poligonális záródású, északon és délen előcsarnokos, nyeregtetős épület. Bejáratai három irányból nyílnak.
Északon díszes lépcsős feljáró vezet az el
Református templom
Tiszavid
Az 1912-13-ban emelt református templom története érdekes: A község fatalpakon nyugvó tornyos fatemploma 1808-ban az utca közepén állt.
1812-ben új templomot építettek, de ez 12 év múlva összeomlo
Református templom
Tivadar
Zólyomi Miklós, Erdélyi Fejelemi Tanácsos telkén épült fel valószínűleg fából az első ismert templom 1665-ben. A fatornyot 1671-ben építették hozzá.. A második fatornyot 1757-ben Papp Mózes ácsmester
Református templom
Told
Az 1780-as években alakult újra a falu református anyaegyháza, jóllehet írott források bizonysága szerint 1600 táján már volt egyszer református gyülekezete a falunak.
Az ősi római katolikus templ
Református templom
Tunyogmatolcs
unyog középkori temploma állítólag 1011-ben épült, mely évszámot felírva találták a XIX. században a templombelső északi falán. A XVI. században a reformátusoké lett, majd 1688-ban felső része leégett
Református templom
Túrricse
A középkorban két részből álló falu valószínűleg a XIII. század közepén már létezett. Templomáról az egyetlen középkori említés 1500-ból való, torony nélküli, temetővel rendelkező épületként említik.
Református templom
Újdombrád
A református gyülekezet az ezredfordulón saját templomot épített, melyet 2001. tavaszán szenteltek fel.
Református templom
Lónya
A falu történetének kiindulópontja az az 1270-es oklevél, melyből kiderül, hogy a két Lónya nevű falut Bánk bán vásárolta, és azokat vejének, Simonnak adományozta. A falu későbbi birtokosa a Lónyai cs
