Dél-Dunántúl régió látnivalói
Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1613)
Sarlós Boldogasszony plébániatemplom
Kővágószőlős
Legjelentősebb műemlék a még ma is tekintélyt parancsoló tömegű templom, a XIII. századból származó tornyával, amelynek több szintjén is megfigyelhetőek a román ikerablakok, kosáríves kapuját pedig ív
Sarlós Boldogasszony templom
Nemesvid
A templom 1797-ben épült, klasszicista stílusban. A templom különlegessége, hogy az 1852-ben elkészült freskóin a magyar szenteket XIX. századi öltözékű, például huszár egyenruhában ábrázolták. Az el
Sarlós Boldogasszony templom
Mánfa
A mai Mánfa nyugati külterületén, a falutól kb. 600 m-re az országút mellett, fákkal körül vett völgyben áll az ország egyik legszebb Árpád-kori eredetű temploma.
A Sarlós Boldogasszony titulust vi
Sarlós Boldogasszony templom
Pincehely
Kezdetben a középkori eredetű, később mecsetté átalakított templomot használták. Majd egy egyszerűbb templomot építettek fel a mai helyén. A mait, immáron a harmadikat, 1766-ban kezdték el építeni, és
Sarlós Boldogasszony-templom
Mernye
1760-ban építették a templomot barokk stílusban. Különösen értékesek a freskói és a rokokó szószék. A templomban számos érdekesség rejtőzik. Az 1970-es években megsüllyedt az oltár előtti padló. A hel
Sarlós Boldogasszony-templom
Lakócsa
A műemlék védelem alatt álló barokk stílusú katolikus templomot 1737-ben szentelték fel Sarlós Boldogasszony tiszteletére. Az épület 2011-ben megújult, új külső homlokzatot kapott.
A templom előtt
Sarlós Boldogasszony-templom
Mágocs
A község lakosai túlnyomórészt római katolikus vallásúak. A ma is álló műemlék jellegű templomot 1800 és 1805 között építették és Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel.
A copfstílusú épü
Sarlós Boldogasszony-templom
Székelyszabar
A község inai templomát 1806-ban Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel.
Főoltárát Olaszországból hozták 1927-ben. A régi főoltárt a templom oldalfalán helyezték el. 1977-ben festve lett.
Sáros-alja madármegfigyelő torony
Őcsény
A madármegfigyelő torony a Sáros tó partján áll. A tavon gyakoriak a Gemencben rendszeresen előforduló madárfajok, mint például a barna kánya, szürke gém, a nagy kócsag, a kis kócsag, a vörös gém, vag
