Dél-Alföld régió látnivalói
Dél-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1108)
Széchy Tamás emlékház
Doboz
Minden idők egyik legeredményesebb magyar úszóedzőjének Széchy Tamásnak, Doboz első díszpolgárának emlékét őrzi ez a ház. Ebben a házban töltötte gyermekkorát, édesanyja volt a postahivatal vezetője.
Szegedi Csillagvizsgáló
Szeged
Habár a Szegedi Csillagvizsgáló csak a kilencvenes évek elején valósult meg Szegeden már a hatvanas évektől kezdve működött csillagászati szakkör a József Attila Tudományegyetem (JATE) Béke épületének
Szegedi Füvészkert
Szeged
A Szegedi Füvészkert, a Szegedi Tudományegyetem botanikus kertje, több mint száz éve szolgálja a növényvilág és a természetvédelem ügyét. 1922-ben alapították, és kezdetben a Kálvária sugárúton működö
Szegedi Hadipark
Szeged
Szegeden Mária Terézia kora óta mindig jelen voltak a katonai alakulatok, laktanyák, de mára már sajnos Szegeden nincs egy működő alakulat sem.
Így Szegeden a fiatalok és a felnövekvő nemzedékek, tur
Szegedi Nemzeti Színház
Szeged
A romjaiból életre keltett város egyik legszebb eklektikus-neobarokk épülete az 1883-ban megnyitott teátrum. Nagyvonalú eleganciáját Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi színházépítőknek köszönhe
Szegedi Vadaspark
Szeged
A Szegedi Vadaspark, Magyarország legfiatalabb és legnagyobb területű állatkertje, 1989-ben nyitotta meg kapuit. Az 45 hektáros park különlegessége, hogy természetes erdős területen található, így a l
Szegedi Zsinagóga
Szeged
A Szegedi Zsinagóga, Magyarország második legnagyobb és Európa negyedik legnagyobb zsinagógája, a szegedi zsidó közösség megbízásából épült 1900 és 1902 között. Az épület tervezésére Baumhorn Lipótot
Szegvári Szélmalom
Szegvár
Szegvár egyetlen ilyen jellegű ipari műemléke. Korábban a településen több kettős szárazmalom is működött, ám ezek nem maradtak fenn.
A szélmalom építését az után határozták el, hogy a gazdák úgy
