Dél-Alföld régió látnivalói
Dél-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1111)
Árpád-kút
Baja
A magyar Honfoglalás ezerszázadik, egyben Baja várossá nyilvánításának háromszázadik évfordulóján, a Sugovica-part, illetve a piac mellett emelték a díszes kutat. A kis csapokat a honfoglaló vezérekrő
Árpádkori templomrom
Nyárlőrinc
A település első templomát még valószínűleg az Árpád-kor végén emelték, a 13-14. század fordulóján már állott. Döngölt agyagalapozásra téglából épített falú, félköríves szentélyű, kisméretű templom vo
Árpádkori templomrom
Kunbaracs
Az emlékkereszt szentelése 2005. augusztus 21-én volt az ősi templomromnál. A Beliczai család a tulajdonában lévő területen minden év augusztus 20-át követő vasárnap szentmisével egybekötött megemléke
Ártéri tanösvény
Mártély
A Mártényi tanösvény a Tisza vonalában található Hódmezővásárhely közelében 30 km- re északra Szegedtől. Az 1964- es tiszai folyószabályozás az ártereket lecsökkentette. Ez a szelet emlékként őrzi a h
Árvédelmi fal (Kőfal)
Hódmezővásárhely
Az 1879-es szegedi nagy árvíz után vált szükségessé a város körüli körtöltés kiépítése, így észak felől földből 17,5 km, a déli részen pedig téglából mintegy 3 km hosszú gátfalat emeltek. Az egykori H
Astriceum Érseki Múzeum és Látogatóközpont
Kalocsa
Az Érseki Főszékesegyházzal szemben álló, egyemeletes, későbarokk stílusú, kontyolt nyeregtetős egykori kanonoki palota Patachich Ádám érseksége alatt, 1779-ben épült, két kanonok számára, két bejárat
Atkai holtág
Szeged
Az Atkai Holt-Tisza néven is ismert holtág Csongrád megyében található.
107 ha nagyságú, kb. 6,8 km hosszú, átlagmélysége 5 m.
Avar Kagán Sír
Kunszentmiklós
A Kurultajra összegyűlt népek 2008. augusztus 8-án délután 16 órakor megemlékezést tartottak és emlékművet avattak a kunbábonyi feltételezett kagáni sírnál. A fejfát Simmer Sándor fafaragó készítette.
Az ország legnagyobb rózsakertje
Deszk
Az Európai Bizottság 2012. július 16-án jegyezte be az oltalom alatt álló eredet-megjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába a Szőregi rózsatő elnevezést (678/2012/EU rendelet). A Szőregi rózs