Budapest és környéke régió látnivalói
Budapest és környéke területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1035)
Római katolikus plébániatemplom
Piliscsaba
Piliscsaba és környéke az Assissi Szent Klára által a XIII. században alapított szerzetesrend, a klarisszák birtoka volt. A faluban 1710 óta vezettek anyakönyvet. A klarisszák 1728-ban templomot építe
Római katolikus templom
Vácegres
A falu felett, a temetőben középkori alapfalakon áll a római katolikusok temploma (Boldogságos Szűz Mária tiszteletére) egyetlen homlokzati tornyos, egyhajós románkori alapokon álló, egyszerű falusi b
Római katolikus templom
Ecser
Ecser vallási életében a római katolikus egyháznak van domináns szerepe. A falu 300 évvel ezelőtti újratelepedésekor kizárólag katolikus telepesek érkeztek, akiknek utódai megtartották őseik vallását.
Római katolikus templom
Letkés
A régi Krisztus mennybemenetele római katolikus templom a 13. században épült román stílusban. Több ízben megrongálódott, javították, 1737-ben felújították és új boltozatot kapott. 1811-ig állt, majd
Római katolikus templom
Kakucs
Nevének eredete bizonytalan, a magyar „kakucs”, hosszúnyelű, görbe kés szóval hozzák kapcsolatba. Első okleveles említése ezen a néven 1456-ban történik. 1559-ben is pusztaként szerepel. Chobot szerin
Római katolikus templom
Szigetszentmárton
Érdemes megtekinteni a falu katolikus templomát, amelyet 1788-ban építettek az 1727-ben készült helyett. A templom felépítéséhez Krisztina főhercegnő, a Ráckevei koronauradalom birtokosa, Mária Terézi
Római Katolikus templom
Szigetmonostor
A mai templom 1752-ben készen áll, augusztus 15-én kelt és Padányi Bíró Márton veszprémi püspökhöz intézett levelében kéri a kegyúr a Szentháromság tiszteletére emelt templom felszentelését. 1768-ig D
Római katolikus templom és plébániaház
Nógrád
1757-ben épült plébániatemplom. Egyszerűbb barokk egyházaink vonásait viseli, egyetlen homlokzati toronnyal, kétboltszakos hajóval épült. Legdíszesebb a főhomlokzata, tört kosáríves bejárati kapu fele
Római kori őrtorony
Szigetmonostor
A Dunakeszi révtől 50 méterre található római kori őrtorony maradványai a IV. századból valók. A szakemberek szerint 365 körül épülhetett. Ezekből figyelték a római őrszemek a portyázó jazig és esetle
