Római Kőtár

A Római Birodalom a Kr. u. I. század második felében szervezte tartománnyá a Dunántúl területét Pannonia néven. Ettől az időtől a Dunakanyar fontos stratégiai szerepet tölt be az elkövetkező 400 év katonai hódításai során: itt húzódik a birodalom határa, a „limes”, melynek a legveszélyeztetettebb szakasza a Duna-könyök vidéke volt. A limest táborok és őrtornyok sűrű láncolata védte, a mai Szentendre területén, Ulcisia Castrában komoly katonai erő állomásozott.

Ulcisia Castra mindvégig erősen katonai jellegű település maradt. Tábora a Bükkös-patak közelében egy kis fennsíkon épült. A 205 x 134 m alapterületű, enyhén trapéz alakú erődítés a II. század első évtizedeiben épült.

A katonaság számára dolgozó kézművesek és kereskedők a tábortól nyugatra és délre, a „canabæ” területén éltek. A római kori lakosság a II–III. században az Aquincum felé vezető Duna menti országút, a „limes-út” mentén temetkezett. A IV. században halottaikat az egyre sűrűsödő barbár támadásoktól féltve a támfalak közelében, a korábbi canabæ helyén alakították ki temetőjüket. Ennek a késő római temetőnek a területén egy kis ókeresztény sírkápolna is állt.