Budapest és környéke látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Budapest és környéke régió látnivalói

Budapest és környéke területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Vörösmarty tér
Budapest
A Vörösmarty teret Vörösmarty Mihály carrarai márvány szobra uralja. A tér figyelemre méltó pontja a Gerbeaud-ház a híres cukrászdával. Svájcból jött az alapító, több mint száz éve. Azóta is az ő rec
Vörösmarty-kunyhó
Fót
A Fáy présház mellett áll a Vörösmarty kunyhó. A Fáy házaspár alvó helyiségéül szolgáló szobáját a család híres vendégei saját kezűleg építették 1837-ben. E kunyhó falai közt írta 1842-ben Vörösmarty
Walla-kastély
Törökbálint
Walla József, az iparosból nagypolgárrá emelkedett mozaiklap- és cementgyáros jóvoltából öt épülettel gazdagodott Törökbálint az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején. Walla-kastélyKözülük három:
Wass Albert Múzeum
Verőce
Kárpátaljáról hozott eredeti faházban működő Wass Albert Múzeumban, amelyben az író hagyatékából, személyes tárgyaiból álló állandó kiállítás látható. Az erdélyi magyar író és költő Amerikából haz
XIX. századi Pincesor
Budajenő
A pilisi és váci járások hegyes-dombos vidékein a községek fő jövedelmi forrása a szőlőtermesztés volt. A település egyik nevezetessége a XIX. századi Pincesor, ami 1829 és 1866 között épült ki. N
Zámorhegyi remeteség
Pusztazámor
A temetőkertben látható Pusztazámor leghíresebb nevezetessége a XVIII. században épült zámorhegyi remeteség. Az épületet a török uralom után a községet újratelepítő Mentler Mihály nagyszombati főbíró
Zárdakert
Zsámbék
A zsámbéki Zárdakert, amely a Pest megyében található község egyik legbájosabb látványossága, egy csendes és idilli hely, amely egyszerre kínál történelmi emlékeket és természeti szépségeket. A Zárdak
Zelezna-baba-barlang
Sóskút
A Babó-lyuknak is nevezett barlangról számos legenda terjeng a környéken élők köreiben. Többek között az, hogy a föld alatti folyosókon át el lehet jutni egészen az ide 15 kilométerre fekvő Etyekig. E
Zenetörténeti Múzeum
Budapest
A Zenetörténeti Múzeum kiállításai a zenetörténet, az organológia, valamint a zene és a társművészetek kapcsolatának területén nyújtanak tudományos, oktatási és közművelődési információkat. Tudományo