Balaton látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Balaton régió látnivalói

Balaton területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Református templom
Köveskál
A település elpusztult temploma helyén 1769-ben a reformátusok emeltek új templomot, Köveskál lakói ugyanis eredetileg reformátusok voltak. A torony későbbi, 1825-ben emelték. A protocollumtöredék
Református templom
Lovas
Az egyházközség történetét, a 2001-ben megjelent Lovas község története című munkában kitűnő részletességgel megírta dr. Hudi József a Dunántúl Református Egyházkerület Levéltárának kutatója. Így a kü
Református templom
Látrány
A copf stílusú templom 30 méter hosszú, 14 méter széles, falmagassága 12 méter, falvastagsága 1 méter a torony csillaga pedig 40 méter magasan jelzi: Látrányban élnek reformátusok. 1823-ban fogtak
Református templom
Zánka
Zánka legkiemelkedőbb, védett műemléke a református templom. Zánka felső részére, ahol az egykori halászfalu házai álltak, kevesen vetődnek el, pedig egy olyan műemlék található itt, amely nem csak ré
Református templom
Balatonberény
Községünk temploma a 14. századból származik. A berényi egyházközösséget először az 1333-35 – ös pápai tizedjegyzék említi. Berény ekkor a Gordovai Fanch család birtokaihoz tartozott, valószínű, hogy
Református templom
Siójut
A falu közepén magasodik a műemlék jellegű református templom, melyet 1830-ban építettek. Ez a harmadik épület a ma látható helyén. Az elsőt 1715-ben emelték sövényből, a másodikat sárból építették 17
Református templom
Somogytúr
A somogytúri református közösség 1721-ben sövényfonásos, sárral betapasztott falú református imaházat emelt. A templom a türelmi rendelet után, először torony nélkül épült. Kerítéssel körbezárt nag
Református templom
Szentkirályszabadja
A protestáns-üldözések következtében a szentkirályszabadjai reformátusok által használt Árpád-kori templomot is vissza kellet szolgáltatni a faluban élő kis számú római katolikus közösségnek. A templo
Református templom
Szólád
A mai templom 1896-ban épült. Az épület egy kisebb kert közepén áll, az utcavonalra merőleges, egytornyos, egyhajós, eklektikus teremtemplom. Felszerelési tárgyai közül az orgonát említhetjük.