Lovas látnivalói

Református templom

Cím Lovas Templom utca 14. 46.993525 N, 17.958524 E
Kapcsolat Telefon: 30/431-1720 Web: www.lovas.hu Email küldése
Az egyházközség történetét, a 2001-ben megjelent Lovas község története című munkában kitűnő részletességgel megírta dr. Hudi József a Dunántúl Református Egyházkerület Levéltárának kutatója. Így a különös gonddal, aprólékossággal megírt munkából csupán néhány gondolatot idézek gyülekezeti történelmünkből, elsősorban a honlap felé fordulva.

Az egyházközösség története egyben népünk, nemzetünk és a helyi hívek, polgárok több évszázados harcát tükrözi, fejlődéssel, sokszor könnyekkel és pusztulással is egybekötve, mégis a mi megsegítő Istenünk Kegyelméből a mai napig létezve. Az egyházközösség jelenében sajnos sok párhuzamot vonhatunk történelmi egyházaink, gyülekezeteink lelki és anyagi erőtlenedésével.

A korábbi évtizedekben Lovas községnek iskolája, preoráns tanítója -egy ideig, áldott emlékű apai nagyapám, Rásky László személyében volt. Már a földbirtokok, iskola, tanítói hivatal csupán az idősebbek emlékében él. A jelent a templom és egy maroknyi hívő nép jelenti, akik élni és szolgálni szeretnének. A gyülekezeti társulás Alsóörssel együtt lehetővé teszi az önálló lelkészfenntartást, amely lehetővé teszi, hogy minden vasárnap megkonduljanak a harangok és Lovason is szóljon Isten Igéje.
Református templom, Lovas