templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Jézus Szíve-kápolna
Csányoszró
A település egyik nevezetessége a katolikus kápolna, amely 1950-ben épült.
Jézus Szíve-templom
Vöckönd
Vöckönd első írásos említése 1451 VECZKEND néven. 1480-ban 'egyházashely', tehát volt temploma.
Ma is látható temploma 1900-ban épült, az oltárszentelést Vajda János apát-esperes-plébános végezte 1
Jézus Szíve-templom
Szemere
A szemerei katolikus templom, a település egyik nevezetességének számít, mely a XX. század elején épült.
Jézus Szíve-templom
Sóshartyán
A falu lakosságának buzgó vallásosságát mi sem mutatja jobban, mint az 1906-ban, festői környezetben épült neogótikus templom. A század elején azért került sor új templom építésére, mert a korábbi, az
John Henry Newman templom
Sümegcsehi
A templom a Szentháromság egy Isten imádására, Názáret misztériumának szemlélésére, John Henry Newman bíboros szentté avatásáért emeltetet az Úr 2005. esztendejében.
Nevezett szentegyházat megálmod
Jókút-kápolna
Csoma
A községtől délre, az erdő szélén áll a közismertebb nevén Jókút-kápolnának titulált kegykápolna, a környékbeliek részéről nagy tiszteletnek örvendő búcsújáróhely.
A mai, 1948-ban épített modern stí
Kálvária
Vaskút
A kálvária eredeti formájáról, létrehozójáról és létesítésének időpontjáról adat nincsen, de feljegyzés szerint 1793 körül már körmenetet tartottak itt. 1793-ban a falu főutcájának utolsó házaitól min
Kálvária kápolna
Rakamaz
Szabolcs megyében az egri főegyházmegye területén található Rakamaz.
Ősidők óta fönnáll a rakamazi plébánia, anyakönyvei pedig már 1729-től hirdetik a vallásos buzgóságot.
Szabolcs megye, dadai fe
Kálvária kápolna
Bátaszék
Bátaszéken kívül, a Mohácsra vezető út mentén állt egy kis kápolna már a 18. század 30-as 40-es éveiben, melyet Thesz Bálint ősei építettek a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Mellette kálvária is volt, me
