templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Görögkatolikus templom
Szakoly
A 18. század közepén telepedtek be nagyobb létszámban katolikusok a gyéren lakott településre. Kezdetben csak saját temetőjük volt az elhagyottan álló, középkori templom körül, amelyet a század végén
Görögkatolikus templom
Nyírderzs
A nyírderzsi görög katolikus templom homlokzata tornyos, egyhajós téglatemplom, támpilléres szentéllyel. A források 1519-ben említik először. Középkori eredetére vall az 1748-49. évi kánoni vizsgálat,
Görögkatolikus templom
Nyírgyulaj
Pontos alapítási évét nem ismerjük, paticsfalú, zsindellyel fedett fatemplomát Blazsovszky György püspök (1738–1742) szentelte meg, amely a 18. század közepén már elég rossz állapotban volt, de a szük
Görögkatolikus templom
Nyírlugos
A 18. század elején telepítettek ide nagyobb létszámú, ruszin ajkú görögkatolikus népességet, mivel a korábbi falu elpusztult. Papjukat 1705-ben Ferencnek hívták. Egyes források szerint az első fa
Görögkatolikus templom
Ömböly
A görög katolikus templom a második világháborút követően épült. A falunak saját papja nincs, az istentiszteletek és a misék tartására a szomszédos települések papjai jönnek át a településre.
Görögkatolikus templom
Penészlek
Az egyházközség pontos alapítási éve nem ismert, 1700 körül történhetett. A 18. század közepén Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt, tapasztott sövényfalú (patics) és zsindellyel fedett fatempl
Görögkatolikus templom
Aranyosapáti
1705-ben Aranyoson Lasztoveczky Jánosnak hívták a parókust. A 18. század közepéről származó összeírások téglából épült, de rossz állapotban lévő görögkatolikus templomot jeleznek a településen. 177
Görögkatolikus templom
Beregdaróc
Temploma 1867–77 között épült, homlokzati tornyát csak 1895-re fejezték be. A település lakói és az innen elkerült helyiek által adományokból épült fel a templom, amely 2002-es felújítása óta teljesen
Görögkatolikus Templom
Nyírbátor
A barokk stílusú nyírbátori görögkatolikus templom 1932-ben épült és 2013-ban újult meg. Az ünnepélyes átadáson a templomot Kocsis Fülöp püspök Szent Liturgia keretében áldotta meg. Régi vágya teljesü